Szanyi: Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan egy bukott választás kiemelt arcai

2018. május 09. 11:39

Kitűzte az Európai Unió zászlaját Szanyi Tibor az Országház kapujára. A szocialista politikus elmondta: úgy érzi, képes lenne megküzdeni az MSZP elnökségével járó feladatokkal, annak pedig nem lenne jó „optikája”, hogy egy bukott választás kiemelt arcai állnak a megújulás élére.

2018. május 09. 11:39

Kitűzte az Európai Unió zászlaját Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője szerdán, Budapesten, az Országház főbejáratánál lévő kapura. (A Szanyi Tiborral készült friss interjúnkat ezen a linken olvashatják.)

Másképp gondolkodnak a budapestiek és a vidékiek

Az ellenzéki politikus az Európa-napon tartott sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, a szocialisták szerint megengedhetetlen, hogy az unió következő költségvetésében csökkenjenek a vidék felzárkóztatását szolgáló kohéziós források és a mezőgazdasági támogatások. Ezt azzal indokolta, hogy az EU a szolidaritásra épül. Korábban a keleti országok felzárkóztatása volt a hangsúlyos, most viszont a digitális a forradalom miatt kell a szolidaritás – magyarázta.

Szanyi Tibor kifejtette: a digitális forradalom miatt óriási szakadék keletkezett az európai nagyvárosok és az európai vidék között, megengedhetetlen, hogy a vidék leszakadjon. Megjegyezte, a magyarországi választás eredménye is azt mutatta, hogy teljesen másképp gondolkodnak bizonyos kérdésekben a budapestiek és az ország többi részén élők. Szanyi Tibor szerint az európai együttműködés Magyarországnak gazdasági biztonságot is ad, ezt pedig nem lehet veszélyeztetni. Márpedig az Európában egyre inkább teret nyerő jobboldali populizmus ez teszi – tette hozzá. Közölte, a jobboldali populizmus lényege, hogy a demokráciát felhasználva, de annak szabályait tiszteletben nem tartva a demokratikus intézmények aláásására igyekszik.

A politikus a magyar belpolitikáról szólva azt mondta, az ellenzéki pártoknak az európai mintát kell követniük, ez pedig nem az egybeolvadás, hanem az identitás megtartása mellett „egy megnemtámadási szerződés megkötése”, azaz „egy vállalt béke”. Az EP-képviselőt kérdezték a Sargentini-jelentés antiszemitizmusra vonatkozó megállapításáról. Szanyi Tibor szerint az antiszemitizmus erősödésének a veszélye Magyarországon jelen van, de nem csupán magyar jelenségről van szó, az újraéledése Franciaországban „a legveszedelmesebb”. Helyes dolognak tartotta, ha erre a végleges Sargentini-jelentés is kitér.

A-csapat, B-csapat

Kérdezték MSZP-elnöki ambícióiról, illetve a párt megújítására vonatkozó terveiről is. Szanyi Tibor közölte, az MSZP politikai, pénzügyi és szervezeti válságban van. Kifejtette: az összefogás miatt igen sokszor taktikai szempontoknak rendelték alá a baloldaliság sarokköveit. Ezt a jövőben meg kell akadályozni – hangsúlyozta. Szellemileg és ideológiailag is erős vezetőre van szükség – mondta. A szocialista politikus a csökkenő pénzügyi támogatásokkal magyarázta a szervezeti válságot. Megengedhetetlennek tartotta a vidéki irodák bezárását.

Saját elnöki ambícióiról azt mondta, ez „egy készenléti helyzet”, mivel úgy érzi, hogy képes ezekkel a feladatokkal megküzdeni. De ha van nála alkalmasabb, akkor örömmel be fog állni mögé - mondta. Arra a felvetésre, hogy Tóth Bertalan frakcióvezetőt vagy Kunhalmi Ágnes fővárosi MSZP-elnököt alkalmasnak tartaná-e az elnöki posztra, Szanyi Tibor azt mondta, nincs annak jó „optikája”, hogy egy bukott választás kiemelt arcai állnak a megújulás élére. Ha a párt egésze okosan akar szerepet osztani, akkor A csapat-B csapat váltásban kell gondolkodni – tette hozzá.

A sajtótájékoztató végén Szanyi Tibor átlépve a Parlament előtti alacsony lánckorláton, felment a főlépcsőn és a főbejárat előtti kovácsoltvas kapura tűzte ki az uniós zászlót.

(MTI) (Fotó: Szanyi Tibor Facebook-oldala)

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. május 10. 09:06
El kell ismerni MOST: Szanyi Tibor jelenleg a maszop leg- érettebben gondolkodó politikusegyénisége. Aki persze nem hibátlan, sőt nagyon sok gyengéje van, de például VIDÉK POLITIKÁBAN határozttan perspektivikus. Jellemző az egész korlátolt maszop-ra, hogy valószinűleg NEM FOGJÁK MEGVÁLASZTANI ELNÖKNEK. Pedig a jelenlegi helyzetükben talán Szanyi az egyetlen akinek egészséges és reális gondolkodása segithetne rajtuk--szellemi fogyatékosokon. Végtelenűl csodálkoznék ha mégis megválasztanák, de olyan hülyék, hogy nem látják: MA NEKIK SZANYI AZ EGYETLEN ÚT A FÖLEMELKEDÉSÜKRE, DE NEM LÁTJÁK A TÖKFEJEK.
nyugalom
2018. május 09. 22:19
De ki az a tóth bertalan? Ágika már ismert, sajnos! Primitív, karizmamentes, lózungolós, harsány alakok, szél berni méltó párjuk, hozzájuk már csak timike és kari hiányzott! Olcsó, demagóg árulók, fő, hogy a helyüket biztosították! Szégyelljék magukat!
írmag
2018. május 09. 20:48
Igazi komcsi virtus: tovaris etilalkohol észt szeretne osztani, abból a híg löttyből, ami a fejében van. Mi is az különbség a reinkarnáció és az újjászületés között? (az egyiknél el kell pusztulni, a másiknál csak csonkolni kell.)
Magnólia
2018. május 09. 15:44
Asszonypajtás kivasalhatta volna, így olyan zsenánt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!