A roma gyerekek sajátos pszichológiája

2016. november 15. 11:10

A magyarországi roma gyermekek iskolaérett korukban átlagosan magasabb intelligenciával rendelkeznek, mint nem roma társaik, és kifejezetten társaságkedvelőek, mégis rosszak az eredményeik.

2016. november 15. 11:10
Oláh Julianna

„Több kutatás is megerősítette, hogy a magyarországi roma gyermekek iskolaérett korukban átlagosan magasabb intelligenciával rendelkeznek, mint nem roma társaik, és kifejezetten társaságkedvelőek. Közismert tény azonban, hogy ennek ellenére tanulmányi eredményeik évről évre romlanak. Az okok nyilván túlontúl sokrétű és komplex folyamatok a hiánytalan és pontos meghatározáshoz, ám álljon itt pár kutatási eredmény, amelyek összefüggést sejtethetnek ezzel a (szociológiailag egyébként legkevésbé sem meglepő) tendenciával.

Az eredmények arra utalnak, hogy a roma nebulók énképe eltér nem roma társaikétól. Bodnárné 2002-es hetedikes és nyolcadikos osztályokon végzett, önbevalláson alapuló, kérdőíves kutatása alapján jellemző rájuk a társas bizonytalanság, önértékelésük ambivalens. Énhatáraik elmosódnak, határozatlanok. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az önmagukról alkotott képük idődimenziója nem terjed a jövőbe.

Bár önmegítélés alapján valós énjükre a nem cigány gyermekekhez hasonlóan a sokszínűség jellemző - tehát magukat egyedinek és a többiektől etnikumtól függetlenül eltérőnek tartják - a vágyott énképek roma és nem roma tanulók esetében egybeesnek. Tehát a roma gyerkőcök is ugyanolyan tulajdonságokkal szeretnének bírni, mint nem roma társaik, illetve hozzájuk hasonlóvá szeretnének válni, bár úgy érzékelik, különböznek tőlük.

Társas pozícióikra a peremhelyzetben kifejeződő elutasítottság jellemző, létszámaránytól függetlenül részlegesen vagy teljesen elkülönülnek a csoport nem roma tagjaitól. Ez az - egyébként főképp elzárkózásnak (vagy elzárásnak) jócskán betudható - szerepnélküliségük a csoportmegítélés alapján a közösségi feladatokra való alkalmatlanságot jelzi. Önmegítélésükben bizonytalanabbak, mint társaik, azt függetleníteni akarják mások véleményétől.”

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Petkó Zsigmond
2016. november 16. 09:52
Ez mi a lófütty?: "Az okok nyilván túlontúl sokrétű és komplex folyamatok a hiánytalan és pontos meghatározáshoz." Valamint mi a lófütty az, hogy "nem roma"? Pl. én? Neeeem, kérem, ha már erről van szó, én magyar vagyok nem pedig "roma" vagy "nem roma". Kösz.
Tesze Tosza
2016. november 16. 05:48
Mi a konklùzió? A gonosz rasszista elnyomó társadalom hibája mindez. Nincs ebben semmi új mert ezt már hallottam. Bár nem osztom ezt a vélemênyt. Hasonló statisztikát hallottam a népvándorló atomfizikusokról és érsebészekről.
Negue
2016. november 15. 23:25
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
GV0917
2016. november 15. 23:01
Hölgyem, volt szerencsém és időm iskola érettségi bizottságokban működni. Van valami abban amit állít-mely szerint az iskolaérettségi szintjük magasabb az azonos korú nem roma társaikétól. De ez csupán látszat. Ez nem más,mint a társadalmi normák ellentéte. Erkölcsi érzékük homlokegyenest ütközik a kibocsájtó és a befogadó fél értékeivel, erkölcsi normáival.A roma gyerekek közelebb vannak a természethez, jobban alkalmazkodnak hozzá. A civilizált világ tilalomfái idegenek számukra. Pl:ismeri a természet hasznát-kárát az egyén szempontjából.Életről, együttlétről, életcélról mások a tapasztalataik. A nem romák becsapása,tulajdonuk elleni cselekmények elkövetése súlyától függően vagy megengedő, vagy dicsőség! Közösségük zárt, ma is tekintélyelvű társadalmi rétegeik vannak-de itt a pénz és a gátlástalanság a motivációik . (de hol nem az?) A nemiség fogalomkörét mint természetes jelenséget korán megismerik és a fennálló törvények tiltása ellenére gyakorolják is. Egy példa egy extrém esetre: Korai szülés. Sri Lankán a XX. sz. elején francia felmérések szerint gyakori a 9-azaz kilenc-tízéves kislányok szülése. 35 éves korukra többnyire belehalnak a sok gyermek szülésébe és felnevelésébe. Ez nálunk jóval ritkább, de a családok között sok van olyan, aki tudatlanságból nem törődnek ezzel és nem értik, miért tiltják ezt viselkedést. Van még több is, de ezek a fő gondok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!