Balog: A jövő útja a decentralizáció

2016. július 19. 10:48

„Túl jól sikerült” az oktatás központosítása, ezért korrekcióra van szükség. A jövő útja a decentralizáció az alapelvek fenntartása mellett, az iskola igazi vezetőinek az igazgatóknak kell lenniük – mások mellett erről beszélt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a KLIK állománygyűlésén.

2016. július 19. 10:48

Az igazgatóknak kell lenniük az igazi vezetőknek az iskolákban, az előző keretrendszer túlságosan leértékelte a munkájukat – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten. Balog Zoltán a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) állománygyűlésén, amelyen átadták a tankerületi központi igazgatók kinevezéseit, az mondta: az előző keretrendszernek talán az volt a legnagyobb hibája, hogy túlságosan leértékelte az iskolák vezetőinek munkáját.

Az igazgatók nem egyszerűen végrehajtói a tankerület utasításainak, hanem „az igazgatóknak kell lenni az igazi vezetőknek az iskolákban” – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: akkor lehet tőlük elvárni vezetőhöz méltó felelősséget, ha ehhez megadják az illetékességet is; ez talán az egyik legfontosabb változás a rendszerben.

Balog Zoltán elmondta, hogy 2011-ben új alapokra helyezték a magyar köznevelés rendszerét, de jelentős belső korrekciókra volt szükség az intézményfenntartásban. A központosítás „túl jól sikerült” – fogalmazott, majd úgy folytatta, éppen ezért a decentralizáció a „jövő útja”, a rendszer alapelveinek a fenntartásával. Balog Zoltán azt is mondta, hogy az átalakításnak köszönhetően „szabadabban lehet a rendszerben gondolkodni”. „Én ezt tartottam a legnagyobb hiányosságának (...) a rendszernek” - jegyezte meg. 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2016. július 19. 19:03
Közelednek a választások, vagy mi? Ki kelle gyezni a hangadókkal?
Pinter68
2016. július 19. 14:59
"Balog: A jövő útja a decentralizáció." Akkor tán mielőbb szólni kellene a Viktornak b+, mert ő ezt láthatóan még kurvára nem tudja!
Vezetéknév Utónév
2016. július 19. 11:39
A centrális erőtér decentralizál? Ennek kb. annyi értelme van mint óvszermentes nemi élettel védekezni az AIDS ellen.
lutra
2016. július 19. 11:35
Jó, csak arra vigyázzunk, hogy ne térjünk vissza a posztkommunista rendszerhez, amikor az igazgatók anyagi előnyhöz juttathatták a seggnyalóikat, a nevelőtestületre pedig úgy tekintettek, mint jobbágyaikra, akik engedelmességgel és hűséggel tartoznak nekik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!