Az EU és Oroszország együttműködésének pragmatikus, egymás és a nemzetközi jog tiszteletén alapuló újjáépítése nélkül az európai versenyképesség javítása nehezen képzelhető el –mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután orosz kollégájával, Szergej Lavrovval tárgyalt.
A tárcavezető értékelése szerint az európai gazdaság és versenyképesség javulásához, megerősödéséhez az orosz természeti erőforrások és az európai magasan fejlett technológiák párosítására van szükség. Magyarország és Oroszország közös célja a kétoldalú kereskedelmi forgalom csökkenési ütemének lassítása, megállítása, majd a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok növekedési pályára állítása – mondta Szijjártó Péter.
A magyar külügyminiszter elmondta, hogy Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor négy gazdasági megállapodásról döntött illetve dönt a jövő héten – írja a Napi.hu. Ez például stratégiai megállapodást jelent négy orosz megyével és Tatárfölddel, ráadásul egy egyelőre közelebbről meg nem nevezett magyar magáncég még stadiont is építhet Oroszországban a labdarúgó világbajnokságra.
Lavrov: Paks II stratégiai beruházás
Magyarország fontos partnere Oroszországnak, a két ország együttműködése pragmatikus, és jó lehetőségeket kínál – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Budapesten.
Az orosz külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy meg kell állítani a kétoldalú áruforgalom csökkenését, a Paks II projektre pedig Moszkva hosszú távú, stratégiai beruházásként tekint.
Szergej Lavrov egy az uniós szankciókra vonatkozó kérdésre válaszolva közölte: a korlátozásokat figyelembe véve tervezik meg a gazdaságpolitikájukat. „Csak a saját erőnkre számíthatunk” – jelentette ki.