2,2 milliárd forint jut az Új Nemzeti Kiválóság Programra

2016. április 15. 11:39

A kormány célja, hogy erősítse a tudományos utánpótlást Magyarországon. Ennek érdekében az idei költségvetésből 2,2 milliárd forintot fordít az Új Nemzeti Kiválóság Programra – mondta Palkovics László. A keretből jut az alapszakos és a mesterszakos hallgatóknak, emellett emelkedni fog a doktoranduszok ösztöndíja és a pedagógusok bére is.

2016. április 15. 11:39

A kormány 2,2 milliárd forintot fordít költségvetési forrásból idén az Új Nemzeti Kiválóság Programra – közölte Palkovics László pénteki sajtótájékoztatóján. A program célja, hogy Magyarországon, a régión belül egyre inkább az innovációra, a kutatásra helyezzék a hangsúlyt. Emellett vonzóvá szeretnék tenni a tudományos életpályát és erősítenék a tudományos utánpótlást is.

Az oktatási államtitkár kifejtette: a keretből az alapszakos, mesterszakos, doktori képzésben részt vevő hallgatók mellett doktorjelölteket és 40 év alatti fiatal kutatókat támogatnak.

Az új ösztöndíj 350 ezer forintig terjedhet

Éves szinten ezer hallgató számára a tervek szerint ösztöndíjat biztosítanának, melynek összege havi szinten 75 ezer forinttól 350 ezer forintig terjed. Az ösztöndíjpályázatokat 2016 tavaszán hirdetik meg, a kedvezményezett időszak a 2016/2017-es tanév őszi félévében indul. Az ösztöndíjpályázatok időtartama egységesen 10 hónap.

A program részeként az új ösztöndíjast befogadó intézmény az ösztöndíjak után kutatási, rezsitámogatásra jogosult. Az ösztöndíj 40 százalékát kitevő összegre az a felsőoktatási intézmény lesz jogosult kutatási infrastrukturális rezsiköltség-térítés jogcímen, amelyben a kutatói ösztöndíjas hallgató a tanulmányait végzi. A program előzménye az uniós társfinanszírozással működtetett Nemzeti Kiválóság Program volt, amely 2015-ben zárult – emlékeztetett Palkovics László, aki szólt arról is, hogy az intézményi kiválósági támogatásra 9,85 milliárdot fordítanak idén, és ez jövőre beépül a költségvetésbe.

2+2 év lesz a doktori képzés

Az oktatási államtitkár felidézte az eddigi kormányzati intézkedéseket is, és kitért arra, hogy a doktori képzés minőségének emelése és a fokozatszerzési arány javítása érdekében a doktori képzés rendszere a 2016/2017-es tanévtől 2+2 évessé válik. A doktoranduszok ösztöndíja is emelkedik, az első két évben 140 ezer forintra, a második két évben 180 ezer forintra nő. Hozzátette: a kormány 2015 novemberében döntött a felsőoktatásban dolgozók bérrendezéséről is, amelynek alapján három lépcsőben minden oktató, kutató, tanár garantált illetményminimuma emelkedik.

A béremelés átlagosan 15 százalékos volt idén januártól, ezt jövőre és 2018-ban egy újabb 5-5 százalékos növekedés követi. A bérrendezés mintegy 15 ezer oktatót és ezen belül mintegy 1600 kutatót érint.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2016. április 15. 18:10
Ja, én is így vagyok már vele. A szorgos lopásukkal sikerült elérniük, hogy bárhol valamilyen pályázatot meghirdetnek, az első gondolatom, hogy már megint kit akarnak kisámfázni egy kis közpénzzel. Pedig, a kezdeményezés amúgy teljesen támogatható.
kukagyerek
2016. április 15. 18:10
Oké, de mennyi ebből a te részed?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!