Tóbiás: Elárulták az embereket az NVB fideszes kötődésű tagjai

2016. március 01. 18:13

Az emberek elárulóinak nevezte az NVB-nek azon tagjait Tóbiás József, akik az Erdősi Lászlóné népszavazási kérelmét támogatták. Az MSZP elnök-frakcióvezetője.megnevezte a tagokat és ismertette fideszes érdekeltségeiket, hogy bizonyítsa, a Fideszhez való kötődés volt az oka, hogy nem az MSZP beadványát támogatták.

2016. március 01. 18:13

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az „emberek elárulóinak” tekinthetők a Nemzeti Választási Bizottság azon tagjai, akik megakadályozták az MSZP szakmailag kifogástalan, jogilag rendben lévő vasárnapi zárvatartással kapcsolatos népszavazási kezdeményezésének hitelesítését.

Tóbiás József keddi budapesti sajtótájékoztatóján azonnali vizsgálatot követelt a kormánytól, hogy kiderüljön az NVB érintett tagjai milyen utasításra hoztak a döntést.

A Fideszhez kötődnek az érintett tagok

Az ellenzéki politikus felsorolt több NVB-tagot is, akik támogatták hétfőn Erdősi Lászlóné népszavazási kérdésének hitelesítését, míg az MSZP-ét nem és szerinte kötődnek a Fideszhez.

Tóbiás József elmondta, Bozsóki Éva 2010-ben a Fidesz jogi koordinátora volt; Lovas András 2011-ben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium titkárságvezetője volt, 2013 óta a Sárhegyi és Társa Ügyvédi Iroda alkalmazottja; Tóta Áronné Zentai Ildikó férje fideszes önkormányzati képviselő; Boda Pál, aki „bizonyára fellelhető” olyan vadásztársaságoknál, ahol a kormány vezetői megfordulnak.

A felsorolást úgy folytatta: szavazott Sárhegyi Zoltán is, aki a Sárhegyi ügyvédi iroda vezetője. Ez az ügyvédi iroda, amely közreműködött a Modern Média Group megalapításában – közölte a pártelnök, hozzátéve: az új jobboldali médiabirodalom központi cégét Habony Árpád és Győri Tibor, a Miniszterelnökség korábbi államtitkára alapította.

Tóbiás József kitért arra is, hogy ebben az ügyvédi irodában dolgozott Papcsák Ferenc volt fideszes országgyűlési képviselő, a jegybank felügyelőbizottsági elnöke is. A Sárhegyi ügyvédi iroda számos, több tízmilliós állami, minisztériumi megbízásokat kapott – közölte.

Az emberek hetven százaléka döntene a zárvatartásról

Az MSZP elnöke szerint tudomásul kell vennie a Fidesznek, hogy már nem lehet megakadályozni azt, hogy a választópolgárok a vasárnapi zárvatartásról, illetve az életüket érintő, a hétköznapjaikat meghatározó kérdésekről dönthessenek. Megjegyezte, a közvélemény-kutatások szerint ma az emberek 70 százaléka szeretne dönteni arról, hogy vasárnap nyitva legyenek az üzletek.

Tóbiás József ismét szóvá tette, hogy egy hete nem indult vizsgálat a kedden a Nemzeti Választási Irodánál történtek ügyében, amikor az MSZP képviselőjét „verőlegények” akadályozták meg, hogy elsőként nyújtsa be népszavazási kezdeményezését.

Nem az elhatárolódás a megfelelő válasz, hanem a vizsgálat – hangoztatta.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2016. március 02. 07:25
Inkább a kopaszok árultak el téged Éliás Tóbiás egy tál dödölléért.
józan paraszti ész
2016. március 01. 21:45
Talán nyakónak kellett volna korábbra felhúzni a vekkert, és akkor ő az első. De hát van akik megszokták, hogy akár mikor állnak be a sorba ők az elsők. Most rádöbbentek, hogy mégsem. Bár az is lehet, hogy ha nincsenek kopaszok és kamerák nyakó simán félrelöki Erdősnét.
magyarossibotond
2016. március 01. 21:37
Kedves nagylelkű blogolók, azért én csak azt szeretném megkérdezni, hogy mi a tökömért kell egy boltot zárva tartani vasánap, ha az emberek több, mint kétharmada úgy gondolja, hogy ez nem jó döntés...? Minden politikai felhang nélkül...! Vagy ebben a témában nincs politikai felhangnélküliség? Most akkor ez szakmai, vagy politikai kérdés? Ha szakmai, akkor nyugodtan meg lehet magyarázni, mire és miért jó ez - ne hozakodjon azzal elő senki, hogy a keményen dolgozó otthon ebédelhet - mert igencsak szelektív a boltzár. Ha meg politikai, akkor senki ne csodálkozzon, hogy politikusok magyarázzák a bizonyítványukat, kb. olyan módon, ahogy smittplagi bácsi tette a sajátjával - mint politikus...
Onurisz
2016. március 01. 21:10
Vicces fiú ez a Tóbiás. Ez a nagy "emberárulás", a vasárnapi plázázás ügye? Akkor nagyon jól élünk mi itt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!