A Most-Híd rábólintott a koalíciós kormányra, Simon Zsolt távozik a pártból

2016. március 19. 17:52

A Híd Országos Tanácsának ötven tagja közül negyvenen rábólintottak a Smer – SNS – Híd – Sieť koalícióra. A párt tehát két minisztert és öt államtitkárt delegálhat az új kormányba. A szavazás után a Most-Híd alelnöke, Simon Zsolt kilépett a pártból. Döntését azzal indokolta, hogy a Híd értékeit véleménye szerint lehetetlen összehangolni a Smer és az SNS értékeivel.

2016. március 19. 17:52

A Most-Híd Országos Tanácsának tagjai megszavazták a párt belépését a Smer – SNS – Most-Híd – Sieť koalícióba.

A Híd Országos Tanácsának ötven tagja közül negyvenen bólintottak rá a Smer – SNS – Híd – Sieť kormányra, hárman ellenezték azt, egy tag nem szavazott, hatan pedig nem jelentek meg az országos tanács ülésén. A szlovák-magyar vegyes párt így két minisztert és öt államtitkárt delegálhat az új szlovák kormányba.

Az ülés után a Most-Híd eddigi alelnöke, Simon Zsolt lemondott a pártban betöltött tisztségeiről és kilépett a Hídból. Simon a szavazás után elmondta:  „nincs meggyőződve arról, hogy egy 6,5 százalékot szerzett pártnak kellene az országot védeni, vagy hozzásegíteni a Smer-t és az SNS-t, hogy kormányozzon.”

Bár  programok összeegyeztethetőek, az értékek nem

A volt alelnök kijelentette, hogy bár a pártok programjai összeegyeztethetőek, a Most-Híd alapításakor megfogalmazott értékrendet nem lehet összhangba hozni az SNS és a Smer értékeivel. A párt ráadásul a választási kampányban is azt hirdette, hogy rossz, ha a Smer egyedül kormányoz, de még rosszabb, ha az SNS-el - most mégis ilyen kormány alakul a Híd részvételével.

Simon Zsolt a továbbiakban függetlenként fog részt venni a parlament munkájában.

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a szélsőségesek erősödésének megakadályozásával indokolta a bal-jobbos kormány megalakítását, de a párt támogatása a választói körében nagyon megingott.

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szívemből magyar
2016. március 21. 19:52
bugár az egy áruló patkány.
választópolgár
2016. március 20. 09:37
bela bugarova az úgynevezett politikus, mint olyan tökéletes állatorvosi lova. Csak akkor nem hazudik, ha nem mozog a szája. Slovan Bratislava vagy Ferencváros Budapest? Válasza kapásból érkezett: "Nem vagyok szurkoló, de ha egy szlovák csapat fog játszani egy magyar ellen, akkor a szlovákokért szorítok". http://alfahir.hu/node/45772 http://www.korkep.sk/cikkek/media/2016/01/01/ujabb-furcsasag-derult-ki-bugar-belarol http://www.korkep.sk/cikkek/media/2014/08/21/a-felejtes-luxusa-igy-hemperegj-a-kutyaddal-augusztus-20-an
liberálzöld.
2016. március 20. 08:22
Ne kapkodjunk itt a véleményekkel. Várjuk meg, hogy mit mond Orbán. :)
szkeptikus
2016. március 20. 08:20
Illúziókergetés vagy reálpolitika - ez itt a kérdés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!