Szijjártó: Növelni kell a magyar hozzáadott-értéket az exportban

2015. június 04. 10:58

Jelenleg a magyarországi kivitel 85 százalékát multik bonyolítják, és csupán 15 százalék a magyar cégek aránya. A kormány szeretne változtatni ezen az arányon: a cél, hogy 2018-ig 12 ezerre növekedjen az exportképes magyar kkv-k száma.

2015. június 04. 10:58

A kormány szeretné növelni a magyar hozzáadott-értéket az exportban – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. Szijjártó Péter a Magyar Export-Import Bank székházában tartott sajtótájékoztatón elmondta: a magyar export 85 százalékát nagy nemzetközi cégek bonyolítják le, 15 százalék a magyar cégek aránya. A kormány ezért 2018-ig szeretné 12 ezerre növelni az exportképes, magyar tulajdonban lévő kis- és közepes vállalkozások (kkv) számát a jelenlegi 3 ezerről. 

A magyar kkv-k döntő többsége ugyanakkor nem rendelkezik a külpiaci versenyhez szükséges pénzügyi erőforrással, szakértelemmel és rugalmassággal – tette hozzá. Ezért az Eximbank 20,6 milliárd eurós – több mint 6000 milliárd forintos - hitelkeretet nyitott, amellyel a világ 94 országába segítené a kivitelt – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Ha sikerül növelni a magyar kkv-exportot, azzal bővülhet a magyarországi munkahelyek száma is, jelenleg minden ötödik munkavállaló jövedelme közvetlenül vagy közvetve az exportból származik – tette hozzá. Szijjártó Péter kifejtette: a magyar export volumene megfelelő, az idei első negyedév végén éves összevetésben 8 százalékkal nőtt, és elérte a 22,3 milliárd eurót. A magyar gazdaság nagyon nyitott, ezért az export erősen meghatározza az egész magyar gazdaság teljesítményét – jegyezte meg.

Urbán Zoltán, a Magyar Export-import Bank vezérigazgatója elmondta: az Eximbank által kihelyezett teljes hitelállomány 559 milliárd forint volt idén március végén. A kihelyezett új hitelek volumene 2013-ban 187 milliárd forint volt, 2014-ben már elérte a 327 milliárd forintot, és csaknem 100 milliárd forinttal növelte az adóbevételeket. Idén az első negyedévben megközelítette a 70 milliárd forintot a kihelyezett új hitelek összege. A vezérigazgató elmondta: a hitelfelvevők között a mikro, kis- és közepes vállalkozások aránya nem egészen 77 százalék, az idén év végére szeretnék elérni a 80 százalékos arányt.  A vállalkozások az Eximbankkal szerződésben álló 21 magyarországi pénzintézetnél vagy az Eximbank nemrégiben megnyílt 9 vidéki fiókjánál érdeklődhetnek a feltételekről – mondta Urbán Zoltán. A vezérigazgató megjegyezte, a hitelnyújtás egyik feltétele, hogy megfelelő magyar hányaddal kell rendelkeznie az exportálni kívánt terméknek vagy szolgáltatásnak.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2015. június 04. 16:13
Petike exportban utazik, meg belső iinfókban
Tintamin
2015. június 04. 16:10
Petike, hogy is volt azzal a Qaestor-üggyel, hogy betoltad a közpénzt a havernak? Apád nem akar újabb palotát ajándékozni neked?
VakzKommondor
2015. június 04. 14:41
http://444.hu/2015/06/04/hatalmas-budai-allami-telket-szerezhet-a-ceg-amelyik-felujitotta-a-varkert-bazart-es-megvette-tiborcztol-az-eliost/ Itt egy kis hozzáadott érték. Tanulság: Érdemes az focista családjának strómankodni. Busásan megjutalmaznak érte!! ÉLJNE A FOCI!!!
BőröndÖdön
2015. június 04. 11:47
Okos fiú ez a Robokuty,mindig mondom...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!