Gyurcsány miniszterelnök-cserét vár és heteken belül ledolgozná a Fidesz előnyét

2015. május 05. 13:24

Gyurcsány Ferenc szerint nem olyan nagy a Fidesz előnye a baloldallal szemben, hogy ne lehessen ledolgozni néhány hét alatt. Rezsihazugság helyett rezsiigazságot ígér.

2015. május 05. 13:24

Vagy egy előrehozott választás, vagy egy miniszterelnök-csere lesz, ha a kormányzó pártok így haladnak – mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a Fidesznek 1,8, a baloldalnak 1,4 millió szavazója van, ami nem olyan nagy különbség, ezért „le lehet akár hetek alatt is dolgozni”

„Ha én azt mondom, hogy tessék arra készülni, hogy 2016-ban lesz választás, akkor azért teszem, mert tudom, hogy mit kellene csinálni akkor, és azt gondolom, van erre esély” – mondta. Úgy látja, az a házi feladatuk, hogy javuljon a megítélésük, és hogy a többiekkel a baloldalon normális viszonyt ápoljanak.

A Városligetben május 1-én bejelentett, Az elfeledett hatmillió ember programja címet viselő DK-tervekben szereplő kis mennyiségű ingyenes vízről és áramról azt mondta, „a Jóisten mentsen meg attól, hogy ingyen adogassunk valamit, de azt sem tudom elképzelni, hogy annyija se legyen valakinek, hogy ne tudjon inni egy pohár vizet, vagy főzni egy levest”. A DK elnöke hangsúlyozta, sávosan fizetnénk a vízért, ahol az első – mondjuk – két köbméter ingyen lenne, az afölötti fogyasztás ára sávosan emelkedne. A Fidesz rezsihazugságot csinált, mi rezsiigazságot csinálnánk – tette hozzá.

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2015. május 06. 10:23
Ezek az elkoptatott politikai marketing trükkök, mint az előrehozott választás és a mondjon, le... már annyira sem érik el az ingerküszöböt, hogy az átlagos választópolgár felhúzza a szemöldökét... Egy unott ásítás sem vált ki.
pollip
2015. május 06. 09:00
Keresik még Kádár koponyáját?
Mindjárt
2015. május 06. 07:05
Gyurcsány Nagy barom vagy te ha nem látod, hogy a magarok téged annyira utálnak, hogy neked semmi esélyed ebben az országban. Lassan kipusztulnak azok a kivénült pufajások és munkásőrök akik rajonganak érted és akkor még az se marad neked mocsadék bolsevik patkánynak.
Alarik
2015. május 05. 22:56
Higgadj le, Fletó. A következő országos választás 2018-ban lesz. Mikor is ti megszerzitek a demokratikus gyülevészhaddal a harmadik helyet. Egyébre ne számíts.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!