Uniós forrásból nem lesz metrófelújítás

2014. december 11. 07:04

Nem szerepel a következő hét éves uniós költségvetési időszak fontos projektjeinek listájában a 3-as metró és a kisföldalatti felújítása, illetve a 2-es metró meghosszabbítása a gödöllői HÉV-ig. Budapesten tulajdonképpen csak vasúti fejlesztések várhatóak uniós forrásból.

2014. december 11. 07:04

Vasútfejlesztésre kap pénzt Budapest, metrófelújításra nem a következő uniós költségvetési ciklusban – írja az Index. Bár uniós forrásokból készítették elő, mégsem szerepel a Magyar Közlönyben megjelent, uniós pénzből készölő projektek listájában a hármas metró és a kisföldalatti felújítása, illetve a kettes metró összekötése a gödöllői HÉV-vel. Budapesten főleg közúti és vasúti fejlesztésekre lesz pénz: megújulhatnak a Nyugati és Keleti pályaudvarok, a HÉV-vonalak, valamint jut pénz a ferihegyi repülőtér és a város kötöttpályás kapcsolatának fejlesztésére is.

Az Index megkereste a fejlesztési minisztériumot, ahol megerősítették: Budapest tömegközlekedési beruházásokra nem, csak a vasútvonalak fejlesztésére számíthat. Ezeket a MÁV fogja kezelni, és a HÉV-vonalak is a MÁV kezelésébe kerülhetnek – ebben az esetben a BKV és a főváros nem sok uniós forrást fog kapni a következő hét éves időszakban. A hármas metró kocsijainak felújítására így is lesz pénz, mivel a kormány garanciát vállalt arra a 60-65 milliárdos hitelre, melyből ezt a projektet meg lehet valósítani.

 

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2014. december 11. 15:21
Ha választani kellene a 3-s metró felújítása és pl. a múzeum negyed vagy a várbeli költözés között, akkor biztos a metrót választanám. Azokat később is simán fel lehet valósítani, egy metró krach (súlyos baleset vagy a hatóság leállítja, mert nem mer kockáztatni) azonban nemcsak a BKV vezetőségét ingatná meg.
liberálzöld.
2014. december 11. 11:22
Vasútfejlesztésre van pénz. Majd a orbán összevonja a BKV-t meg a MÁV-ot és azt mondja, hogy a metró egy elásott vonat. És ha a ZEJU megkontrázza, akkor majd visszafizetjük. Na nem a Fidesz, mert az elköltéssel, meg a kontrával elmegy vagy 6 év, addigra Orbán már a szemétdombon lesz. Fizetni majd az fog, aki akkor lesz pozícióban. Na persze attól még mi szórjuk össze a pénzt.
Eltünt
2014. december 11. 10:43
3-s metro javításának költségei simon félék titkos számláin híznak.
Eltünt
2014. december 11. 10:40
Minden egyszerre kell a judapesti proliknak......a demszky-éra alatt meg kussoltak!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!