Korrupcióellenes akciótervet készített a kormány

2013. február 14. 13:32

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a civil szervezetekkel való egyeztetést követően, az általuk tett javaslatok alapján állította össze az akciótervet.

2013. február 14. 13:32

A kormány akciótervben rögzítette Magyarországnak a Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership) elnevezésű nemzetközi kezdeményezés keretében teendő vállalásait és megállapította a közszférában bevezetendő, a korrupció megelőzését segítő integritásirányítási rendszer szabályait – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel. A KIM a civil szervezetekkel való egyeztetést követően, az általuk tett javaslatok alapján állította össze az akciótervet.

A tárca tájékoztatása szerint a kormány vállalja a költségvetési adatok nyilvánosságának az erősítését, közérthetőségének javítását. Ennek elemeként a jövőben a központi költségvetés és módosításai tervezete, valamint a végrehajtott költségvetés adatai számszerű és grafikus módon is megismerhetővé válnak. Cél az is – folytatódik a közlemény –, hogy a közbeszerzési adatok kereshetősége javuljon, azaz a közbeszerezési eljárásokkal kapcsolatos dokumentumok, adatok kereshetőek, lekérdezhetőek, könnyen azonosíthatóak legyenek, ezáltal javítva a nyilvánosság biztosításának mértékét.

Fontos vállalásnak nevezik, hogy a köztulajdon hasznosítására és a közpénzek felhasználására kötött szerződések nyilvánossága erősödjön, így az ellenőrzések kiterjednek majd a közzétételi kötelezettségekre is. A kormány áttekinti a közbeszerzési törvényt, valamint a nemzeti és közösségi költségvetés pénzügyi támogatások szabályrendszere alkalmazásának tapasztalatait a korrupciós kockázatok szempontjából. Az önkormányzati döntések átláthatóságát erősítve, főszabály szerint nyílt üléseket kell tartani önkormányzati vagyonhasznosítás és beszerzési ügyekben, valamint az előterjesztéseket a testületi ülésére szóló meghívó kiküldésével egyidejűleg a honlapon is közzé kell tenni – mutattak rá.

Tartalmazza az akcióterv a korrupciómegelőzéssel kapcsolatos ismeretek terjesztését, így az állami szervek tisztviselői számára indított képzéseket, az iskolai tankönyvek tartalmának felülvizsgálatát, valamint a társadalmi célú tájékoztatási kampányokat. Része az akciótervnek a korrupció megelőzését segítő integritásirányítási rendszer bevezetése a közszférában is. Ennek érdekében a kormány vállalja, hogy biztosítja és támogatja a közszféra szervezeteinek és az állami gazdasági társaságoknak a részvételét az Állami Számvevőszék Integritás Felmérésében, és bevezeti a kormány által megtárgyalandó előterjesztések, miniszteri rendeletek tervezeteinek korrupciós kockázatok szempontjából történő elemzését.

A kormány az akciótervhez kapcsolódóan megalkotta az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló szabályokat. Ezek értelmében az államigazgatási szerveknél évente december 31-éig fel kell mérni az államigazgatási szerv működésével kapcsolatos korrupciós kockázatokat, és ez alapján egyéves korrupció megelőzési intézkedési tervet kell megfogalmazni a kockázatok kezelésére. A szervezet működésével összefüggő visszaélésekre, szabálytalanságokra és korrupciós kockázatokra vonatkozó bejelentések fogadására és kivizsgálására általános eljárásrendet is ki kell kialakítani.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2013. február 14. 17:32
A korrupcióval kapcsolatos nemzetközi vizsgálatok eredménye: "A CPI-t olyan felmérések alapján készítik, amelyek a gazdaság, a társadalom és az állami intézményrendszer korrupciós fertőzöttségét mérik. Alexa Noémi a magyarországi érték kiszámításához felhasznált forrásokkal kapcsolatban megjegyezte: a magyarországi elemzők általában rosszabbul ítélik meg a helyzetet, mint a külföldiek, ami eddig nem volt jellemző. Mint mondta, a maximális 100 pontból Magyarország 55-öt szerzett, ezzel a régiójában viszonylag jól teljesít, a negyedik helyen áll".
next mindig élni fog 2
2013. február 14. 16:16
Simicskáék jól becsináltak erre a hírre! Hm!
Secnir
2013. február 14. 14:51
akkor ti rohadtul benéztétek a dolgot. ez a terv a következőkről szól: tömegtájékoztatás (a korrupció ellen), költségvetés megismerhetősége, önkormányzati döntések átláthatósága, kereshetősége, stb... szó sincs arról, hogy hoznának olyan törvényt, ami egy korrupt/korrumpálható személyt/tisztviselőt/képviselőt elítélne, ÉS(!) büntethetővé tenne! Itt arról van szó, hogy a KIM tájékoztatta a népet, hogy dolgozik azon, hogy a nép ne legyen korrupt. szép magyar szóval: parasztvakítás.
huttinger
2013. február 14. 14:13
"""Korrupcióellenes akciótervet készített a kormány""" Bajban vagy Mr. 20%. :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!