Szócska: A betegellátás színvonalának javulása várható az integrációtól

2012. november 23. 15:21

A betegellátás színvonalának és biztonságának javulása várható az egészségügyi intézmények integrációjától – jelentette ki Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár pénteken Hódmezővásárhelyen.

2012. november 23. 15:21

A kórházak integrációjával, a munkamegosztással, a közös tervezéssel hosszú távon is fenntartható rendszer alakul ki – mondta a politikus a makói és a hódmezővásárhelyi kórház összedolgozói értekezletét követő sajtótájékoztatóján.

Azzal, hogy az állami kézbe került intézmények közösen vásárolják az energiát és a gyógyszert éves szinten akár tízmilliárd forintos megtakarítás is elérhető. Az első, mintegy negyven kórház gázszállítására kiírt közbeszerzési eljárással egymilliárd forintot sikerült megspórolni – tudatta az államtitkár. A hódmezővásárhelyi és a makói kórház a jövőben egyenrangú tagintézményként működik tovább, úgy, hogy mindkét betegellátó hely megtartja saját kistérségi feladatát – közölte Szócska Miklós.

A politikus azt várja az integrációtól, hogy a Hódmezővásárhelyen indult, példaértékű Egészséges Vásárhelyért-program eredményeit Makón is sikerül hasznosítani. Szócska Miklós az integrált intézményen belül lehetőséget lát többek között a közös ügyeletszervezésre is, amellyel csökkenthető az orvosok leterheltsége.

Az integráció után, a népegészségügyi és pályázati programok indulásának köszönhetően akár növekedhet is a foglalkoztatotti létszám – mondta a politikus. Baráth Lajos, a makói kórház vezetője közölte, hogy az összdolgozói értekezlet megnyugtatta az intézmény munkatársait.

A makói kórházban a nyáron kialakított szakmai profilnak megfelelően folyik tovább a munka, lesz baleseti sebészeti ellátás, valamint biztosítják a 24 órás ellátást a város és a környező tizenhat település gyermekeinek is – tudatta az igazgató.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hazug politikusok
2012. november 23. 17:07
Jelen pillanatban 30 ezerrel többen halnak meg ebben az évben mint tavaly, most megközelítőleg 150 ezer honfitársunkat sikerül kinyírni az állami kórházaknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!