Népszava: A magánegészségügy mellett a kormány

2011. december 12. 10:36

Adómentesen köthetnek magán-betegségbiztosításokat a munkáltatók 2012-től, az önkéntes egészségpénztárakra viszont nem vonatkozik a kedvezmény.

2011. december 12. 10:36

Módosította a parlament az szja-törvény mellékletét, így 2012-től adó- és járulékmentes lesz a munkáltatók által kötött betegségbiztosítások díja – írja a Népszava. A lap szerint a kormány ezzel a lépéssel jelentősen kedvez a magánegészségügynek, és a „korábban megvetett magán-egészségbiztosítók piacának is, miközben a társadalombiztosítási járulékot emelte, a gyógyszerkassza forrásainak mintegy egyharmadát kivonta, az egészségügyre szánt állami forrásokat pedig az idei szinten fagyasztotta be”.

Kökény Mihály szerint az intézkedéssel kétosztályos egészségügyet hoznak létre Magyarországon: a szegények a „fapados” állami ellátóhelyekre mehetnek, a kivételezett gazdagabbak pedig magánrendelésre. Szerinte meglepő, hogy a Fidesz korábbi álláspontjával szemben a profitorientált magánbiztosítóknak kedvez. Kifogásolta továbbá, hogy a nem nyereségérdekelt önkéntes egészségpénztárak a profitorientált magánbiztosítókkal ellentétben nem érintettek az adómentességben. Kökény szerint az intézkedés a jelenlegi helyzetben érthetetlen, igazságtalan és antihumánus.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flo
2011. december 12. 16:00
Állítólag a kormány elé került egy tervezet, amely 300 forintos ún. vizitdíjat vezetne be. Viktor, soha ne mondd, hogy soha. :)
jag3
2011. december 12. 11:40
Úgy látom a kormány megindult azon az úton, amely amagyra átlagosan várható életkort leviszi 50-re. Mellékes megjegyzés: majd amikor arabokat kell importálni (nagyon örülni fognak a franciák, hogy lesz hova kitenni az arabjaikat), hogy legyen aki dolgozzon, meg franciákat, hogy legyen aki beszél az arabok nyelvén és elvezeti a cégeket (ugyanez német/török viszonylatban), és egész Budapest dugig lesz a füstösökkel, éjszaka meg nem lehet majd bemenni a Belvárosba, aki valamilyen értelmes szakmával rendelkezik az megy Svédországba, akkor majd jusson eszébe a kedves újarisztokrata fieszeseknek: ti csináltátok.
Soma
2011. december 12. 11:31
Az a réteg, aki kötelezően utálta Orbánt, tapsikolhat! EU-komform módon dog meghalni, ha nincs elég pénze!
Muttimi
2011. december 12. 11:26
Lassan, tagoltan ismétlem: MELLETT - HELYETT. (Nem kell végiggondolni, sőt gondolkodni sem. Elég szörnyülködni!)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!