45 éve vezeti Veresegyházát Pásztor Béla

2010. október 06. 14:57

Az Index húsz olyan polgármestert talált, akik kirobbanthatatlanok településük éléről: heten közülük még tanácselnökként lettek vezetők.

2010. október 06. 14:57
Négy olyan polgármester veszített a Fidesz, akik húsz éve álltak településük élén: Visegrádon Hadházy Sándor, Sarkadon Tóth Imre, Harkányban Bédy István, Gávavencsellőn Karakó László veszítettek független kihívójuktól - írja az Index. Veszített azonban a fideszes jelölttel szemben a volt SZDSZ-es Gegesy Ferenc Ferencvárosban, illetve a volt SZDSZ-es Török Gusztáv Kalocsán. Fideszes jelölttől kapott ki a korábban MSZP-színekben induló Béres László Hajdúhadházon, illetve Oláh Albert Kisvárdán, vagy Pál László Pétervásáron. A somogyaszalói Fajcsi János is kikapott a fideszes Hideg Attilától.
 
Tizenhét polgármester nem indult húsz éves regnálás után: köztük van Demszky Gábor, az újpesti Dercze Tamás, a biatorbányi Palovics Lajos és a berettyóújfalui Szeifert Ferenc is. Nem indult újra a miniszterré lett Fazekas Sándor Karcagon, illetve az államtitkárrá lett Bencsik János Tatabányán. A kirobbanthatatlan polgármesterek közül az Index huszat talált: köztük van a veresegyházi Pásztor Béla, de rajta kívül még hat polgármester tanácselnökként került településük élére. Függetlenként is győzni tudott Gödöllőn Gémesi György, illetve Budaörsön Wittinghoff Tamás is.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gross
2010. október 07. 19:30
Ez nem egészen így van. Attól, hogy ebben az esetben nem következett be a csőd, még helytelen a közpénzek túlzott kockáztatása. De persze Pásztor Bélának voltak csődveszéllyel nem járó, teljesen pozitív húzásai is.
Kassziopeia
2010. október 07. 18:55
De nem lett csőd. Na, hát éppen erről beszélek. Ahogy a szólás is mondja: Bátraké a szerencse. Kockázat nélkül nincs nyereség. Tessék csak tovább szapulni Pásztor Bélát, ez mind része lesz a legendáriumnak. Így biztos, hogy hős lesz belőle.
gross
2010. október 07. 17:18
Igen, a medvék és a farkosok kedvesek. Amúgy a farm is egy jó példa volt a bizonytalanba való előreszaladásra. Van bennem némi rossz érzés, mert mindez csőddel is végződhetett volna (és biztosan néhány helyen így is végződött, ahol aztán a polgármestert méltán kárhoztatják).
Kassziopeia
2010. október 07. 14:50
Egy olyan korban, amikor a demokráciát és a jogszerűséget hazug, csaló gazemberek tűzik a zászlajukra; amikor nem ítél el a bíróság egy köztudottan csalót, mert az ügylete erkölcstelen volt ugyan, de jogszerű; nehéz egy tehetséges, önös érdek nélkül bátor és becsületes, rendes emberre ráhúzni a vizes lepedőt, azért, mert mert a kerékkötő irigyei és hatalmi riválisai nélkül, egyedül dönteni - és merte vállalni akár a szabályszegés kockázatát is. A cél nem szentesíti az eszközt. Ez igaz. De hogy mi Pásztor Béla és a rá szavazó veresi emberek igazsága, azt ők tudják jobban. Én velük vagyok. (Meg a medvékkel. Ja, a medvefarmot is érdemes megnézni.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!