Felülvizsgálná a Fővárosi Vízművek privatizációját a Jobbik

2010. augusztus 02. 17:54

Kezdeményezi a Fővárosi Vízművek Zrt. 1997-ben végrehajtott privatizációjának felülvizsgálatát a Jobbik. A párt szerint a cég magyar vezetéssel is nyereségesen tudna működni.

2010. augusztus 02. 17:54

Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje hétfőn a társaság vezetőjével folytatott informális beszélgetés után tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Jobbik nem tartja jogosnak, hogy a vízművek évente legalább 2 milliárd forintot fizet ki a cég 24 százalékát birtokló francia-német tulajdonosoknak.

A politikus elmondta, a vízművek vezetésével megegyezett a véleményük arról, hogy időszerű lenne a fogyasztásmérők kötelező cseréjét 8-10 évre emelni a jelenlegi 4-6 éves időtartamról. Staudt Gábor hozzátette, hogy szeptemberben egy országgyűlési határozati javaslatot is be kíván nyújtani ebben a kérdésben. A képviselő hangsúlyozta: a Jobbik a jövőben szigorúan fel kíván lépni a fővárosi vízszolgáltatást szintén drágító nagyfogyasztói vízlopások ellen.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apellator
2010. augusztus 03. 14:36
Üdv! Gúnyolódás és zsidózás-szittyázás helyett inkább le kell szögezni, hogy a Fővárosi Vízművek privatizációját bizony felül kell vizsgálni - annak polgári jogi és esetleges büntetőjogi vonatkozásaival együtt. Csodálkoznék rajta (főleg Pécs után), ha a Fidesznek nem lenne eleve a tervei között ennek a felülvizsgálata. Mindenesetre a Jobbik próbál most politikai tőkét kovácsolni ebből, amiből keletkezhet olyan látszat, hogy ők az értelmi szerzői a felülvizsgálatnak, "leleplezői" ennek a túlzás nélkül banánköztársasági konstrukciójú privatizációnak. Pedig nem ők a leleplezők, csakhogy eddig a kutya sem figyelt oda rendesen, amikor valaki konkrétan ebben a témában nyilatkozott. A Fővárosi Vízművek privatizációjának konstrukciója - amit a Szindikátusi és Menedzsment Szerződés szabályoz - kellően bonyolult ahhoz, hogy újságírók hamar megfutamodjanak az érdemi tényfeltárástól. Tartok tőle, hogy a politikusok többsége sincs abban a helyzetben, hogy átlássa ezt. Pedig modellezhető Excelben a konstrukció, már ami a külföldi konzorcium pénzkivétének kiszámítását illeti. Három alapvető probléma van ezzel a konstrukcióval. Az egyik, hogy 20 évre lemondatta a többségi tulajdonos fővárosi önkormányzatot az osztalékról (persze de jure a külföldi konzorcium sem kapott osztalékot 2008-ig). A másik, hogy 25 % körüli tulajdonrésszel annyi hasznot vesz ki a külföldi konzorcium a cégből, amennyinek 100 %-os tulajdonosként is örülhetne. Ehhez hozzá kell tenni, hogy tudomásom szerint már meglévő részvénycsomagot privatizáltak, tehát tudtommal nem alaptőkeemeléssel valósult meg a privatizáció. Vagyis az azóta elvégzett korszerűsítéseket nagyrészt vízdíj-árbevételből és víziközmű-hozzájárulásból finanszírozták (ezt csak azért mondom, mert azzal szoktak érvelni a külföldi konzorcium védelmében, hogy nekik köszönhetők az azóta elvégzett beruházások). A konstrukció harmadik fő problémája pedig a költségági pénzkivét - tehát formálisan nem osztalék (a francia-német konzorciumot azzal szokták védeni, hogy ők sem kaptak osztalékot, nemcsak a főváros - csakhát költségágon kirántják). Kkv-szektorban működő cégekre nagyon csúnyán szoktak nézni, ha így működnek, de ha multi van a dologban, akkor persze teljesen frankó ez így... Pár éve, amikor elkezdett cinkesebbé válni a főváros költségvetése, felbukkant már ez a téma. Vizsgálódtak is főváros által átvilágításra küldött tanácsadók, de ami információ erről hozzám eljutott, az alapján siralmas módon közelítették meg a kérdést (általános kérdésekkel kérdőíveztek vezetőket). Vagy szándékosan nem akartak előrejutni, vagy alapvető helyzetfelismerő, problémamegoldó képességgel sem rendelkeztek az illetők (a posztkádári kontraszelekcióban utóbbi sem ritka a magyar gazdasági életben). Annyi változást látni, hogy 2008. és 2009. éves beszámolójában van osztalékként elszámolt összeg is (e-beszamolo.irm.hu), és a főváros is kapott osztalékot. Hogy ez konkrétan milyen változás eredménye, azt egyelőre nem tudom. Az alapproblémákat láthatóan nem oldotta meg - a kisebbségi tulajdonos továbbra is lényegesen több hasznot vesz ki, mint a többségi.
szonja91
2010. augusztus 03. 13:02
Felül is kell vizsgálni,mindent!!
freehckr
2010. augusztus 02. 18:29
Ez a történet is egy külön misét érne meg, hogy a 90-es években minden nyereséges üzletágat kiprivatizáltak az állam alól, anélkül hogy előbb mondjuk akár alkotmányos védelemben részesítették volna az úgymond „a nemzet érdekei szempontjából stratégiai fontosságú” vállalatokat (apropó, a 90-es évek kormányainak elszámoltatása meglesz valamikor?). Ilyenek például a közmű- és az energiaszolgáltatók. Mivel ugye az iparág természeténél fogva régiónként és városonként monopóliumot élveznek, szó szerint kirabolják az állampolgárokat a szolgáltatók, a kormányzat meg ölbe tett kézzel (valószínűleg komoly „lobbipénzek” zsebre vágása mellett) nézi végig: http://vastagbor.blog.hu/2010/06/03/kemenyen_letorik Ideje lenne felülvizsgálni az összes ilyen privatizációt, és az államnak vissza kell szereznie legalább a többségi tulajdon jogát, csak hogy legalább befolyással lehessen az árak alakulására. Na meg persze azt sem ártana tudni hogy hová folyik el az a rekord profit amit így húznak le az állampolgárokról a szolgáltatók, mert nem kerül vissza a gazdaságba az egész biztos. :)
drienovác
2010. augusztus 02. 18:12
mindjárt az elektromos műveket is megnézhtnék
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!