Pukli: Be kell látni, hogy nem jó a rendszer

2016. február 19. 20:41

Bebizonyosodott, hogy a központosítás nem működik az oktatásban. Ezt a döntéshozók is látják, csak nyíltan még nem mondják ki – mondta el a 888.hu-nak Pukli István.

2016. február 19. 20:41

A 888.hu-nak adott exkluzív interjút Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója. Az interjúból kiderül, hogy mi a probléma a Klik-kel, mivel elégedetlenek a diákok, hogyan magyarázza félre a kormány a pedagógustüntetés okait –

Pukli elmondta, hogy a Klik olyan dokumentumokat kért be tőle öt órás határidővel, amelyek nem is létezhetnek. Az igazgató szerint félremagyarázza a kormány a tüntetés okait, amikor arról beszélnek, hogy a pedagógusok a béremelésért tüntetnek, mivel valójában a diákság terheinek csökkentése, a kerettanterv átalakítása és a köznevelési törvény módosítása miatt vonultak az utcára. 

A budapesti gimnázium igazgatója szerint bebizonyosodott, hogy a központosítás nem működik az oktatásban. Ezt a döntéshozók is látják, csak nyíltan még nem mondják ki. Pukli információi szerint ezt a rendszert meg is fogják szüntetni. A diákok problémája szerinte a túlterhelés, a heti akár negyven tanóra, a mindennapos testneveléshez nem megfelelő feltételek, a silány tankönyvek. Szerinte a tanulók elsősorban tanulmányi szempontból kerültek hátrányba, és nem a XXI. századinak megfelelő ismereteket kell elsajátítaniuk.

Az igazgató elmondta: vannak terveik, és készek akár törvénytervezetet is letenni az asztalra. Szerinte a kormány igyekszik félrevezetni a közvéleményt, és nem ül le azokkal tárgyalni, akikkel kellene. Pukli azt is elmondta: a kormány helyesen ismerte fel 2010-ben, hogy módosítani kell az oktatásban, azonban rosszul nyúltak hozzá. Szerinte be kellene látni végre, hogy a jelenlegi rendszer nem jó.

Összesen 176 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2016. február 21. 17:16
"...be kellene látni végre, hogy a jelenlegi rendszer nem jó..." Be van látva! A jelenlegi rendszeren változtatás lesz. A politikai szélhámos Pukli pedig elmehet a ...csába. Az ilyen iskola igazgatók nem vezethetnek oktatási intézményt, ez eivdens. Ki kell rúgni!
dick52
2016. február 21. 15:02
Ugyes vagy cimbora, sikerult megutaltatnod a felorszaggal a pedagogusokat.
tango47
2016. február 21. 11:15
"Pukli elmondta, hogy a Klik olyan dokumentumokat kért be tőle öt órás határidővel, amelyek nem is létezhetnek." Ez ugyan olyan, mint amikor valaki számlát kér egy kisiparostól.
pollip
2016. február 20. 21:27
Táppénzcsalásra buzdító mszp-s-mit is lehetne várni tőle?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!