„Istenem, Uram! Beh szépen fütyöl az én madaram!”

2023. április 30. 21:00

A csodák és a felismerések körbevesznek minket, csak néha le kell kicsit lassítanunk a mókuskerék forgását.

2023. április 30. 21:00
null
Krupincza Mariann
Mandiner

Arany János Fülemüle című költeményének sorai jutottak eszembe, miközben a Kossuth téren Ferenc pápa szentmiséjén vettem részt. A hitvallásnál tarthattunk, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy rigó pár füttye keveredik a szent énekekkel. Mindez a kertvárosban vagy vidéken nem lenne meglepő, viszont a Kossuth téren, a „nemzet főterén” igen. Lassan hat éve élek Budapesten, gyakran megfordulok a környéken, de eddig a csókák károgásán kívül más nem hallottam.

Elgondolkoztam, hogy vajon mi módon keveredhettek ezek a dalos madarak a szentmise helyszínére, hiszen az elmúlt napok vagy az utolsó simításokról szóltak, péntek óta pedig az apostoli látogatás tartotta lázban a belvárost. Ez a két madár ugyanakkor fittyet hányt a fennforgásra, csak zengte bele öröménekét a verőfényes tavaszi napba. 

Párhuzamosan a hívek énekével.

Azonban nemcsak a rigók megjelenése érhet fel egy kisebb csodával. Ahogy közeledett Ferenc pápa látogatása, mintha valami tiszteletteljes nyugalom telepedett volna az amúgy nyüzsgő városra. Izgalommal teli várakozás érződött a levegőben. A folyvást rohanó, szúrós tekintetű BKV-zók, no meg „az elégedetlenkedők eltűntek”. De az is lehet, hogy csak én hangoltam finomabbra a radarjaim.

Számomra egyértelmű volt az első perctől, hogy bár a református felekezethez tartozom, részt veszek majd a pápai szentmisén. Hívást éreztem, akárcsak a Bese Gergő vezette zarándoklatra, amely valamivel reggel hat után indult a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom elől. Hagytam magam sodródni. Jelen akartam lenni. Mire a Kossuth térre értem, már tudtam a rózsafüzér imádság néhány elemét, és ráhangolódtam a misére.

Zengett bennem tovább a dal még az esemény helyszínére érve is. Bevallom, a világ helyett néha Ukrajna jött a számra. Mert, ahol most igazán béke és „stratégiai nyugalom” kell, az a szomszédos ország. Amelynek nyugati felében magyar testvéreink is élnek, akikért valamennyien aggódunk. Sokaknál nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnánk rájuk.

Viszont a békén magunkban is dolgozni kell. Hiszen ami bent, az van kint. S ahhoz hogy harmónia legyen körülöttünk, és ne puskaporos hangulatban teljenek a mindennapjaink, ahhoz lelki béke is kell. Ahhoz pedig ugyancsak jelenlét és időnként csend kell. No meg nem kevés bátorság, mert néha a békéhez az kell, hogy konfrontálódjunk, és ki merjük mondani mi jó nekünk.

De volt még valami, ami megérintett és elgondolkoztatott. Az pedig Ferenc pápa azon intelme, hogy „legyetek nyitott kapuk”. Ez mind magánemberként, mind félig-meddig segítő foglalkozásúként új kihívásokat tár elém.

Nem bezárkózni, még ha krízis követ krízist is körülöttem, teljes nyitottsággal fordulni a másik felé, és türelmesnek lenni.

Úgy gondolom, mi, magyarok szerencsésnek, sőt mi több áldottnak érezhetjük most magunkat, hogy az elmúlt pár napban olyan lelki muníciót szedhettünk fel, ami az előttünk álló bizonytalan jövőben segíthet talpon maradnunk. S ha kellően nyitott szívvel
jártunk-keltünk, rá kellett döbbennünk, hogy a csodák és a felismerések körbevesznek minket, csak néha le kell kicsit lassítanunk
a mókuskerék forgását.

Nyitókép: a Mária út Facebook-oldala

 


 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. május 01. 13:40
Három nap világosság a neres sötétség országában..
dezilluzionista
2023. május 01. 09:59
Valláskárosult.
Nasi12
2023. május 01. 09:42
Nem akarok ünneprontó lenni, nagyon nem ide illik, de ez a vers nekem is sokszor eszembe jut. Csak más része; a vége. "Jobbfelöl üt, nekem fütyül, Balfelöl üt, nekem fütyül. Elmehetnek".
zsolti123
2023. április 30. 23:40
Ha egy kicsit csüggedünk, elfáradunk a mindennapi küzdelmekben, gondoljunk arra, hogy a világűr végtelen, térben és időben is és milyen csoda, hogy szinte nulla az esélyünk a végtelenhez viszonyítva, hogy ezt a csodát átélhessük és átéljük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!