Soros György és az ő országos hálózata

2023. január 31. 13:59

Nemcsak Budapesten fizeti az aktivistáit, hanem vidéki nagyvárosokban is.

2023. január 31. 13:59
null
Bohár Dániel
Bohár Dániel
Origo.hu/888

„Az amerikai milliárdos semmit nem bíz a véletlenre. Nemcsak Budapesten fizeti az aktivistáit, hanem vidéki nagyvárosokban is. Olyan szövevényes a hálózat, hogy ember legyen a talpán, aki ki tudja bogozni.

A minap Debrecenben jártam, ahol az épülő akkumulátorgyárról kérdeztem a helyi embereket. Többen megjegyezték, hogy nem tetszik nekik, amikor baloldali politikusok és fizetett tüntetők jönnek a városukba balhézni Budapestről. Ez érthető is. Viszont mondtak más izgalmas dolgokat is, miszerint a hisztéria jelentős részét a helyi Soros-szervezetek vezénylik.

Először furán néztem, hogy milyen Soros-szervezetek vannak Debrecenben, egy igazi jobboldali városban, aztán kiderült, hogy elég sok, méghozzá komoly támogatásokkal. Az egyik legfontosabb ilyen szervezet az Alternatív Közösségek Egyesülete, ami 2017 és 2021 között összesen 2 millió 2 százezer dollárt kapott az Open Society Foundationstől, vagyis Soros legfőbb szervezetétől. Az egyesület kiterjedt kapcsolati halóval rendelkezik vagyis további civilnek mondott szervezetek tartoznak hozzájuk. Biciklis mozgalom, gördeszkás mozgalom, liberális klub, kávézó és még hosszasan sorolhatnám.”

Nyitókép: Fabrice Coffrini / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. február 01. 07:59
Tudjuk,Dani,minden Soros..tényleg ilyen hülyének néztek mindenkit?!
FeketeFehér
2023. február 01. 00:29
"hogy ember legyen a talpán, aki ki tudja bogozni" Hát Dani, te se ember nem vagy se okos, úgyhogy semmit sem tudtál kibogozni. Ez az írás úgy semmitmondóan szar, ahogy van. Semmiről nem tudtunk meg ebből az írásból semmit.
Rocktoberi
2023. január 31. 23:24
Egy lakossági fórumra eleve be sem engedném azokat akik nem tudják lakcímkártyával igazolni az érintettségüket.
Palatin
2023. január 31. 17:40
Furcsa, de tény, hogy a zsidókra a legnagyobb szégyent Soros hozta. Izrael, a zsidók hivatalos állama, öt nem kívánatos személynek tartja. Mint magyar ö ráadásúl még egy kristálytiszta hazaáruló is. Megérdemelné, a magyar állampolgárságtól való megfosztást. Ab hoc daemone liberet nos Dominus. (szabadíts meg bennünket Úrunk ettöl a démontól) Véleményemet az ellenünk uszító, sátánista "mesterröl" kedvenc müfajomban, egy versben foglaltam össze: Nemzetünk démona, rossz szelleme Soros, Küzdelmünk ellene nehéz harc és szoros. Nála ármány, hitszegés megszokott rutin,. Szutykos gyülöletet szór ránk e Rasputin. Népünk hütlen gyermeke e tékozló fiú, Hogy bünbánón megtérjen, ahhoz ö túl hiú. Inkább még támadja hös népét konokul, Bünlajstromából mint aggastyán sem okul. Midászi vagyonát bösz hatalomra váltja. Kétes üzelmeit csupán istenünk ha látja, Kivel ö konkurál, mint "földi helytartója", Nem lesz már ideje, hogy vétkeit lerója... Hej, döntsd a Sorost ne siránkozz, Ne raplizz minden kis fullánkhoz. Tudd, ö utálja mindkét nemzetét, Elcserélte öket sok fura szerzetért. Ö maga köré gyüjtötte hiénák hadát, Harcias csalókat és nem kevés banyát. Vagyonát mutyikkal szerezte, toldotta, Züllött rajongóit ránk böszen bujtotta. Dühödt haragja miböl táplálkozik? Minden tette mögött a suska lakozik. Kezét tette volna magyarok pénzére, Ám bátor Viktorunk ütött a kezére. E szörnyü blamázst ö el nem feledé, A világ vad farkasait ezért összeterelé, Életét tette rá, hogy ezt megbosszulja, Mérgezett törét a magyarokba szúrja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!