Semmi nem változott

2022. december 23. 14:26

Megnyugtatjuk az érdeklődőket, a jövőben is közvetítjük az istentiszteleteinket.

2022. december 23. 14:26
null
Hit Gyülekezete
Közlemény

„A félreérések elkerülése végett ezúton szeretnénk megnyugtatni az érdeklődőket, hogy istentiszteleteink élő közvetítéseit a jövőben is hozzáférhetővé tesszük a már ismert platformjainkon keresztül. Az elmúlt esztendőben közel száz istentiszteletünk volt Budapesten, és mindössze 2-3 alkalommal alakult úgy, hogy nem közvetítettük azokat. Legutóbb például azért, mert az ünnepek előtt egy meghitt, családias közösségre került sor a Hit Parkban.

Büszkék vagyunk arra is, hogy a Hit Gyülekezete az önfenntartó egyház elve alapján a közvetítések technikai fejlesztését is kizárólag a hívők adományából valósíthatta meg. Több évtized óta biztosítjuk az istentiszteleteink online adásait, mely fontos kapcsot jelent a gyülekezet vidéki és határon túli tagsága között. A magyar nyelvű adások mellett angolul, németül, szlovákul, spanyolul és számos nyelven biztosítjuk a szinkrontolmácsolást. Semmi nem változott, a jövőben is ezt a gyakorlatot követjük, a legtöbb budapesti összejövetelünket közvetíteni fogjuk a belső felületünkön, a Hit Rádióban, a gyülekezet Youtube csatornáin és az ATV-ben is.

A Hit Gyülekezete nevében Áldott Karácsonyt és Sikerekben Gazdag Új Esztendőt kívánunk Mindenkinek, Isten áldásával.”

A Hit Gyülekezete és az istentiszteletek fizetős közvetítése

„Úgy tűnik, a Hit Gyülekezete betiltotta az istentiszteletek fizetős (?!) belső közvetítését, miután bemutattam, hogy a milliárdos "pásztor hogyan beszél arról, hogy - a tanárok rángatják a diákokat a tiltakozásba, -a diákoknak tiszteletet kell adni a NÁLUK FONTOSABB, ÉRTÉKESEBB embereknek - a gyerekek verése jó pedagógiai eszköz.

Nyitókép: Hadházy Ákos Facebook-oldala

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tartarossz.blog
2022. december 23. 16:23
Itt vannak a válaszaim a jógát kikezdő HIT gyülinek, ideje tanulmányoznia eme írást Németh Sándornak is. Viszlát és kösz a halakat! https://tartarossz.blogspot.com/2019/11/joga-vita-gondolatnaplo.html
Secerror
2022. december 23. 15:37
A vallásbiznisz szektája.
I_Isti
2022. december 23. 15:37
Yep. Mindig vannak kari előtt ilyen műbalhék, ezeket úgy kell értelmezni, hogy csak a nagyérdemű szórakoztatására vannak kitalálva. Mert ezen egyébként csak röhögni lehet, hogy ti. a H betűs tényleg úgy érzi, hogy az a világ legnagyobb porblémája, hogy nem nézheti a hit gyüli -egyébként mindenki számára nyitott - értsd: bárki oda mehet, és megnézheti - istentiszteleteit - pedig nem is kiváncsi rá?
Akitlosz
2022. december 23. 15:24
Az érdeklődők mitől voltak idegesek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!