Jó látni, hogy óvodás szinten lévő emberek irányítják Európát

2022. szeptember 15. 13:22

Kék-sárgába, vagyis ukrán zászlónak öltöztek az uniós intézmények vezetői, ezzel meg is oldották a háborút.

2022. szeptember 15. 13:22
null
Bohár Dániel
Bohár Dániel
Origo.hu/888

„Szerdán megértettem, hogy ha Európán múlik, ennek a háborúnak soha nem lesz vége. Megértettem, hogy Európa tönkretétele teljesen tudatos. Tudatos, hiszen ilyen károkat senki nem tud hibaként okozni. Szomorú ez az egész, mert a világ legjobb kontinensét teszik nullára.

Miután eljutottunk oda, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók már most fájdalmas problémákat okoznak Európának, bíztam benne, hogy az EU vezetése legalább egy kicsit átgondolja őket.

Nem így történt, hiszen Ursula von der Leyen évértékelő beszédében többször is nyomatékosította, hogy a szankciók maradnak, sőt még többet is bevezetnek. Ez lényegében egy halálos üzenet a saját kontinensünknek címezve. Ezeket a terheket nem lesz olyan ország, amelyik el bírja viselni.

De nyugalom, mert miközben Ursula elmondta ezeket, kékbe és sárga öltözött, ezzel kifejezve, hogy ő aztán nagyon szolidáris Ukrajnával. Sőt, még a barátnői is felöltötték magukra az ukrán zászlót, elkészültek a fotók, ahol jókat nevetgéltek. Az öltözködés mellett sajnos az már nem fért bele Ursula von der Leyen beszédébe, hogy egy kicsit beszéljen a békéről is. Ez a szó nem hagyta el a száját. Tehát az EU egyik legfontosabb intézményének vezetője háborúzni akar béke helyett. Az álmoskönyv szerint ez sok jót nem jelent.

Az Európai Bizottság elnökét hallgatva egy másik univerzum nyílt meg, az egyszeri hallgatónak olyan érzete támadt, mintha Ursula nem ezen a bolygón élne. Persze megértem, hogy milliárdos vagyonokkal nem annyira tud rápörögni az átlag európai rezsiszámlájára, de azért némi »szolidaritást« elvárna az ember.”

Fotó: FREDERICK FLORIN / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MaBaker
2022. szeptember 16. 13:23
Ezek pontosan addig fognak ragaszkodni a hatalomhoz, amíg teljesen szét nem b@sznak itt mindent. Utána jöhetnek a jobboldaliak, meg a konzervatívok építkezni, amég megint lesz mit szétb@szni.
TAVIROZSA
2022. szeptember 16. 12:17
A 2019. évi EP választási eredmények szerint a szavazók 52,56 %-a Fidesz KDNP-re szavazott. Az ellenzéki képviselők ténykedésére nincs meg a magyar többség, viszont a többi tagállam balos többségével a hátuk mögött a magyar érdekek ellen "dolgoznak" ! https://www.valasztas.hu/ep2019
TAVIROZSA
2022. szeptember 16. 11:58
Itt egy 2021-es cikk, Leyen még nem volt ennyire lelkes, viszont Zelenszkij már nyomult! https://azonnali.hu/cikk/20210417_von-der-leyen-ezuttal-nem-elszenvedoje-hanem-okozoja-egy-diplomaciai-botranynak
Nasi12
2022. szeptember 16. 11:15
A cím tévedés. Az ovodások többnyire még rontatlanok. Ha valaki árt nekik azt nem puszival viszonozzák. Mint az EU fönökasszony, aki árt a rá bízott földrésznek és volt hazájának. Német színü ruhát mikor vett fel a közgyülésben? Magyarországtól elvonnak pénzeket jogállamiságra hivatkozva, egy 100x kevésbé jogállamnak meg önti a pénzünket. Gyalázat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!