Védjük meg igazunkat! – szerény javaslat a magyar konzervatívoknak

2022. június 21. 13:01

A kortárs közéleti vitákban alkalmazzuk is konzervatív attitűdünket és meggyőződésünket.

2022. június 21. 13:01
null
Szilvay Gergely
Mandiner

Magyar konzervatívok sikeres 30 év után című, 2022. június 2-án az NKE-n rendezett konferencián tartott előadás írott változata.

 

***

 

Burke vesszői és a konzervatív témavakság – avagy az alkalmazott konzervativizmus lehetőségei

 

Nem rendeztem táblázatba az előző kétszáz év tág értelemben konzervatívnak nevezhető szerzőit és munkáit, hogy egzakt képet kapjak a magyar konzervatív gondolkodás témaérzékenységéről. Ha egyszer lesz időm, talán megcsinálom. Így csak saját tapasztalatomra alapozom meglátásaimat.

A saját tapasztalatom pedig azt mondatja velem, hogy az előző harminc év – de akár az előző száz év, kétszáz év – konzervatív gondolkodóinak munkássága elsősorban két nagy témakörre koncentrál.

Az egyik az eszmetörténet, azon belül is saját eszmetörténete. Ha tetszik, kiemelt figyelmet szentelünk annak, Edmund Burke mikor hová tett vesszőt a mondataiban, és ezt hogyan kell értelmezni a koramodern brit eszmetörténet kontextusában. Ez a reflexió, saját hagyományunk ismerete fontos és elkerülhetetlen. Nem lehet megspórolni.

Evidensen ez a konzervatív politikai gondolkodás egyik központi témája. Jelenleg ezen belül nagyon helyesen többek közt a szuverenitás áll a figyelem középpontjában. Fura lenne, ha a konzervatív gondolkodás középpontjában nem lenne ott a magaspolitika koronázatlan – vagy épp koronázott – királya.

Nem azt mondom, hogy mást nem is vizsgáltak a konzervatív szerzők konzervatív szempontból, hanem azt, hogy ez a két domináns tematika. Joggal az. Vannak azonban más feladataink is a jövőben.

Amikor sok évvel ezelőtt elkezdtem részletes válaszokat kidolgozni a gendertémában a távoli nyugaton keletkező, minket érő kihívásokra,[1] többször azzal a kifogással szembesültem, hogy minek veszem ezt komolyan, csak felemelem a témát. A konzervatívok válasza az, hogy rámutatnak az evidenciákra. Érthető felvetés, ám válasz-e az evidenciákra való rámutatás az evidenciák megkérdőjelezésére? Tehetünk-e úgy, mintha magától értetődő lenne-e valami, ami már nem az?

Avagy: elég-e hallgatni a hagyomány sugalmazásaira?[2] Mi, konzervatívok kiválóan teljesítünk, ha fel kell vázolni az értelmezési keretrendszerünket.

Ahogy azonban Lánczi András rámutat a kommunizmussal,[3] és Molnár Attila Károly a liberális világrenddel kapcsolatban,[4] nem biztos, hogy a konzervatívoknak bármilyen épp létező berendezkedést és bevett értelmezést meg kell őriznie. Mi történik, ha a hagyomány már nem sugalmaz, vagy nem halljuk, hogy mit sugalmaz? Ez a felvetés a konzervatív paradoxon jól ismert felvetése. Ám ez csak akkor paradoxon, ha status quo konzervatívok vagyunk, és nincs másunk, csak a folytonosság védelmezése.

Ezért gondolom, hogy nem csak a józan ész evidenciáit kell védelmezni – nevezzük hagyománynak –, hanem egy hagyományos gondolkodásmódot is, ami reflektáltan védelmezi a megőrzésre méltónak talált hagyományt. Részemről ilyen értelmezési keretnek tartom az augusztiniánus és a tomista filozófia ismeretelméletét és emberképét, persze nem kizárólagosan. Így nem csak hallgatni tudunk a hagyomány sugalmazásaira, hanem meg is tudjuk védelmezni és fel tudjuk hangosítani azokat. A természetjog alapján erre tett egy próbát legújabb munkájában Turgonyi Zoltán.[5] És ilyesmire tesz javaslatot Rémi Brague francia filozófus is.[6]

Mindenesetre: a koramodern idők, Vesztfália és Burke előtt is voltak számunkra értékes gondolkodók. Vagy mondhatnám úgy: Szent Ágoston, illetve Burke és De Maistre között. Azaz ha a modernek és posztmodernek elkövetik azt a hibát, hogy nem látnak vissza 1789 előttre, és úgy tesznek, mintha a világot ekkor teremtették volna, akkor

Jól ismerem az averziókat valamiféle konzervatív kiskáté, vagy épp részletes cselekvési és gondolkodási útmutató létrehozásával szemben. De azt sem engedhetjük meg, hogy mindig széttárjuk a karjainkat, és visszatérünk Burke vesszőinek elemzéséhez. Tudnunk kell érvelni az igazunk mellett egy-egy részletkérdésben is.

Ha tetszik: nem csak a konzervativizmusról kell írnunk és elmélkednünk, hanem alkalmaznunk is kell azt. És nem csak az államtan, a kormányzás, a politikatudomány kérdéseire kell tudnunk azt alkalmazni, hanem sok másra is. Nevezzük ezt alkalmazott konzervativizmusnak. Jómagam ilyesmivel próbálkoztam genderügyben.

Vannak szövetségeseink: egyrészt azok a külföldi gondolkodók, akik nem kizárólag hazájuk partikuláris helyzetére vonatkoztatva teszik ugyanezt. Ott van például Roger Scruton, akinek a konzervativizmussal kapcsolatos munkáit ismerjük jobban, holott szerény megítélésem szerint az alkalmazott konzervativizmus témakörébe tartozó kötetei izgalmasabbak és – tekintve a konzervativizmust magyarázó és bemutató munkák bőségét – hasznosabbak is. Ezek közül magyarul megjelent már a Zöld filozófia, de ott van például az Animal Rights and Wrongs az állatjogokról, vagy a Sexual Desire, a szexuális vágy filozófiája.[7]

Ennek is vannak korlátjai. Mivel az amerikai konzervatívok rendszerint a saját alkotmányuk, alapítóik szempontjából értelmezik a náluk felmerülő témákat, ezért az ott keletkező szellemi muníciónak csak egy része érdekes számunkra fordításként.

What about the first amendment rights? – kérdezte tőlem egy amerikai, amúgy jobboldali újságíró valamikor tavaly ősz elején. Azt kellett volna válaszolnom: what about what? Ehelyett azt válaszoltam: itt nincsenek első alkotmánymódosításos jogok, mivel nincs „első alkotmánymódosítás”,

Másoktól kérdezze úgy, mi a helyzet a szólásszabadsággal.

Pár héttel ezelőtt a konzervativizmus mibenlétéről keveredtem vitába amerikaiakkal. Váltig állították, az a kapitalizmusról, kis államról és az egyéni szabadságról szól, fontos szerepet játszik benne a függetlenségi nyilatkozat, az amerikai alkotmány és az alapító atyák. Mondtam nekik, hogy nekünk, magyaroknak igazából egy alapító atyánk van, nyolcszáz évvel korábbról, mint az övéik, és Szent Istvánnak hívják. 

kultúraközpontúbb, kevésbé a gazdaság a lényege, nem hisz korlátlanul a kapitalizmusban, nem feltétlen locke-iánus. Míg az amerikai kulcsszavai, mint említettem, a kapitalizmus, a kis állam, az egyéni szabadság, addig az európaié a hagyomány, a közösség, a biztonság, a kultúra és emellett – bizonyos megszorításokkal – a szabadság. A szabadság pedig a közép-európaiak számára elsősorban nemzeti szabadságot jelent.[8]

A konzervatívoknál a szabadság „rendezett szabadságot” (ordered liberty – Burke) vagy a „törvény uralma alatti szabadságot” (liberty under law) jelent. A klasszikus liberálisok alatta (Lord Acton, Alexis de Tocqueville, Eötvös József) nagyjából ugyanezt értették értették alatta, habár inkább önmagában használták a „szabadság” kifejezést. A kontinentális konzervatívok, a német „konzervatív forradalom” szerzői viszont a szabadságot nem, csak a rendet hangsúlyozták.

Európában a természettörvény arisztotelészi-szenttamási felfogása van érvényben, Amerikában a locke-iánus – Oakeshott pedig nem hitt a természettörvényben, Scruton megjegyzései ellentmondásosak ezzel kapcsolatban.

Az európai-közép-európai konzervativizmus robosztusabb, karcosabb: nem pusztán az organikusság és folyamatosság fenntartása a központi törekvése, hanem a törések miatt a helyreállítás is – a restauráció. Ilyen szempontból reakciósabb és ellenforradalmibb, mint angolszász verziója.

Hogy éppen most jobboldali populizmusnak hívják, az más kérdés.

Mivel a nyugati kultúra hagyományában élünk, ugyanúgy jogos kiemelt figyelmet szentelni az angol, a francia, a német vagy épp amerikai konzervatív szerzőknek, mint bárki más, nyugat-szerte vagy világszerte elismert szerzőnek a görögöktől máig. Ugyanakkor a saját, nemzeti szerzőinkről és hagyományunkról sem feledkezhetünk el. Mivel pedig – ahogy az amerikai példáim mutatják – nyugati barátaink más nemzeti keretrendszerben gondolkodnak, nem mindig elégedhetünk meg a különféle felmerülő kérdésekre, problémákra általuk adott válaszokkal – ez az amerikaiak esetében a legcsábítóbb, hiszen ott a legkiterjedtebb például a társadalomtudományos kutatás, azaz számos részletkérdésre az amerikaiaknak van egyáltalán megfontolható válaszuk.

Másrészt be kell vonni vizsgálódásaink és tájékozódásunk köreibe olyan szerzők munkáit, akik nem konzervatív politikai gondolkodók, ám a tág értelemben vett konzervativizmusba illeszthetőek – például hagyományosan gondolkodó teológusok munkáit. A teológiai karokon számos, evidensen konzervatív szemléletű munka születik például fontos etikai kérdésekről, de persze másról is. Nem csak a konzervatív politikai gondolkodás főáramában kell tehát fürdőznünk, de a miénkhez hasonlatos természetű vizekre is el kell evezünk.

Arra a konzervatív szempontból evidensen fontos és nyilvánvalóan felteendő kérdésre, hogy mi a hagyomány és hogyan működik, milyen eszmék és gyakorlatok tartoznak a hagyomány körébe és milyenek nem,

A keresztény – főleg a katolikus – teológiának központi jelensége a szenthagyomány, mely részletesen kidolgozott teológiai fogalom és egyben normatív szempont, értelmezési keret.[9]

A néprajz pedig részletesen vizsgálta az áthagyományozódás, állandóság és változás kérdését a maga területén. Elfogadja a változásokat a hagyományban, de csak egy bizonyos keretrendszeren belül. Tudja, hogy be tudnak épülni idegen dallamok a helyi népzenébe, és az imigyen változik; de azt is tudja, hogy amikor lecserélik a népi hangszereket szintetizátorra, és popzenére kezdenek mulatni, az nem a hagyomány változása, hanem befejezése; a folklorizáció lezárulása. A népmese és a szellemi néphagyomány kapcsán a néprajz pontosan tudja, hogy például egy mese csak variánsaiban él – de ettől az még ugyanaz a mese, és nem lehet bárhogy megváltoztatni.[10] Nem állítom, hogy ezt a tudás más típusú hagyományokra is egy az egyben alkalmazni lehet, de legalábbis elgondolkodtatóak a néprajz ez ügyben megszületett eredményei.[11]

Összegezve: azt nevezem konzervatív témavakságnak, amikor csak az eszmetörténetre és az államtani-kormányzati kérdésekre koncentrálunk, és elfeledkezünk arról, hogy a kortárs közéleti viták által felvetett kérdésekben alkalmazzuk is konzervatív attitűdünket és meggyőződésünket. Ne pusztán a mi igaznak tartott narratívánkba illesszük be őket, hanem értelmezzük is,

– azaz váltsuk a konzervatív gondolatot aprópénzre.

 

 


[1] Lásd: Szilvay Gergely: A melegházasságról – Kritika a klasszikus gondolkodás fényében. Századvég, 2016. A gender-elmélet kritikája. Alapjogokért Központ, 2021.

[2] Lásd: Michael Oakeshott: Politikai racionalizmus. Új Mandátum, 2001.

[3] Lánczi András: Konzervatív kiáltvány. Attraktor, 2002.

[4] Molnár Attila Károly: Ki mit konzerválna? Századvég, 2022.

[5] Turgonyi Zoltán: Természetjogállam. Kairosz, 2021.

[6] Rémi Brague: Curing Mad Truths: Medieval Wisdom for the Modern Age. University of Notre Dame Press, 2019.

[7] Roger Scruton: Zöld filozófia. Akadémiai kiadó, 2018. Animal Rights and Wrongs. Continuum, 2006. Sexual Desire: A Philosophical Investigation. Continuum, 2006.

[8] Szilvay Gergely: The ‘Big Government’ Cultural Conservatism of Central Europe. European Conservative, 2022. május 6. Url: https://europeanconservative.com/articles/commentary/the-big-government-cultural-conservatism-of-central-europe/.

[9] Lásd pl.: Chad Ripperger: The Binding Force of Tradition. Sensus Traditionis Press, 2013. Magisterial Authority, Sensus Traditionis Press, 2014. The Consensus of the Fathers and Theologians, Sensus Traditionis Press, 2020.

[10] Lásd pl.: Ortutay Gyula: Variáns, invariáns, affinitás (a szájhagyományozó műveltség törvényszerűségei). In: A Magyar Tudományos Akadémia Társadalmi –Történeti Tudományok Osztályának közleményei 9., 1959/3–4., 195–238. Felföldi László - Pesovár Ernő (szerk.) : A magyar nép és nemzetiségeinek tánchagyománya. Planétás, 1998.

[11] Ezt bővebben is kifejtettem: Szilvay Gergely: Tradition: Constancy Is More Important than Change. Hungarian Conservative, 2021; 1:1. 112-115.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Alcofrybas
2022. június 22. 07:53
„Tehetünk-e úgy, mintha magától értetődő lenne-e valami, ami már nem az?” Tehetünk-e másként? Ami egyértelmű, az magától értetődő. Ha szembejön egy állandóan vigyorgó, az hülye. Ha sok a hülye, attól még a sok hülye az mind hülye. Kérdés, hová tűnt a diliház. Mikor lesz az Országházból tébolyda. A vicces ház az vicces ház. A hülye az hülye. Ez magától értetődő. Ha másként akarod csinálni, az hülyeség.
Alcofrybas
2022. június 22. 07:29
Szilvay az egyik figura, aki miatt kedvelem a Mandinert, tehát nem fikázni akarom, vagy ilyesmi, de ezt most nem értettem. Avagy Írjál már úgy, hogy én is értsem! A kommentárok se sokat segítettek. Most mi van? Mit kell csinálni? Mi a teendő? Sto gyéláty?
Pelso j.
2022. június 21. 19:01
Végre! A magyar konzervatívok csak egy teféle tanácsaira vártak....
budapesti
2022. június 21. 18:01
Konzervatív helyett elég lenne józan észről, közérdekről meg tényekről beszélni. Ma a fejlett országokban veszélyes politikai piramisjátékokat játszanak jobboldalon és baloldalon is. Ha az ezekkel szembeni törekvés "konzervatív", akkor ez a fogalom pozitív - ha nem, akkor nem. http://keresztenyszocialis.blogspot.com/2021/03/a-jobboldal-es-baloldal-piramisjatekai.html?view=magazine Egyébként tisztelem a szerző jó szándékát, hogy igyekszik gondolkozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!