Életre kelt Erdély főnixmadara: átadták a csodálatosan felújított gyalui várkastélyt
Kívülről őrzi a kastély régi képét, belül viszont modern lett.
Zokon vették, hogy a színmagyar Torockó mellett álló Székelykő csúcsán magyar színek hirdetik az igazságot.
„Néhány napja Novák Katalin, nemrég kinevezett köztársasági elnök Erdélybe látogatott. Útja során többek között részt vett a Gyulafehérváron felállított Bethlen Gábor szobor avatásán is.
A magyarok elnöke egy kevésbé hivatalos program keretében ellátogatott a Torockó melletti Székelykőhöz is. Erről fényképeket osztott meg a Facebookon, ahogy a piros-fehér-zöld színű csúcskő mellett áll.
A román nacionalista (és szocialista) körökben már korábban is indulatokat váltott ki Novák Katalin erdélyi látogatása, most azonban lépniük kellett a román nemzeti büszkeségen esett csorba miatt.
Zokon vették ugyanis, hogy a színmagyar Torockó mellett álló Székelykő csúcsán magyar színek hirdetik az igazságot.
George Simion, a szélsőromán és soviniszta AUR elnöke a közösségi médiában posztolt az elnöki látogatás után arról, hogy a hegy csúcsának egyik kövét ismét román színekre festették szorgos (valamiért csak a magyarok elleni munkában ennyire serény) kezek.”
Nyitókép: Facebook