Amit Balavány ír, az nettó istenkáromlás

2021. december 31. 16:44

Méghozzá azért, mert teljesen csak egy embernek nézi Jézust Krisztust.

2021. december 31. 16:44
null
Pocsaji Miklós
REform – Egyház és közélet

„Balavány György egykori református presbiter, közíró egy elképesztő blaszfémiával ajándékozott meg minket az év utolsó előtt napján (CSAK erős gyomrúaknak és idegzetűeknek ITT). Azt írja, hogy >>mindenféle blaszfémikus él nélkül…<< – ám mindaz, ahogy ír, ahogy gondolkodik és beszél

az maga a blaszfémia, azaz magyarul: ISTENKÁROMLÁS!

Méghozzá azért, mert teljesen csak egy embernek nézi Jézust Krisztust – annak ellenére, hogy jól tudja (hogy hiszi-e még nem tudom), hogy Isten fia volt:

>>Pedig egészen bizonyos, hogy teljesen hétköznapi ember volt, olyan, mint bármelyikünk. Az apostoli levelek így tanítanak erről: „Emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult” (Fil 2, 7.), sőt „hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben” (Zsid. 4, 15.). Jézus is evett, aludt, ürítkezett, mint bárki más, és ép fiatal férfiként nyilván volt libidója is. Az a legvalószínűbb persze, hogy a júdeai vándortanító csakis nőket kívánt meg, és tőlük is megtartóztatta magát. De kizárható, hogy nőkre és férfiakra is vágyott? Esetleg, hogy csakis férfiakra irányultak a vonzalmai?<<

Krisztus valóban emberré lett érettünk és felvett ezzel együtt mindent, ami emberségünkkel kapcsolatos. DE, ez nem jelentette azt, hogy közben isteni természete “felszívódott” volna emberi természetében! Iteni természete szerint, mely uralta emberi természetét – miért is kívánt volna nőt (vagy Balavány szerint akár férfit), mikor a Szentháromság belső közösségének egyik személye? Ez legfeljebb akkor lehetne igaz, ha Jézus Krisztust csak egy embernek tekintjük – és valójában Balavány pont ezt teszi azzal, amit mond.”

Nyitókép: YouTube

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zoizit
2022. január 02. 12:47
Nézzük meg mit magáról Jézus: Ember Fia, Isten Fia ,aki által és érte van a világmindenség - Jn.17,5 "Atyám, most te dicsőíts meg engem, te magadnál azzal a dicsőséggel, amely már a világ létele előtt az enyém volt tenálad " Jézus az összes galaxis ,csillag,anyag előtt már létezett...-dícsőségben volt s azt elhagyta értünk,hogy megmentsen. - Őáltala és Őérte van minden az Univerzumban láthatók és láthatatlanok,s Ő tartja fenn a szavával a világmindenséget most is. (Kol1,16) és (Zsid.1,3) -Krisztus (Felkent) -Dávid Fia,-Ember Fia és Dávid Ura-Isten Fia egy személyben! 42 "Hogyan vélekedtek Krisztusról, kinek a fia? Azt mondták neki: Dávidé. 43 Ismét kérdezte őket: De hát hogyan hívhatja őt Dávid a Lélek által urának, amikor azt mondja, hogy 44 szólt az Úr az én Uramnak: ülj jobbom felől, míg ellenségeidet lábad alá nem vetem. 45 Ha tehát Dávid Urának hívja őt, hogyan lehet neki fia?" /Máté 22 / -Jézus magát Ember Fiának és Isten Fiának vallotta sőt ,ezért ítélte halálra a szanhedrin. Nem azért mit tett ,hanem az a vád az hogy ki Ő! "És a főpap azt mondta neki: Az élő Istenre kényszerítlek téged, hogy mondd meg nekünk, ha te vagy a Krisztus, az Isten Fia! Jézus így válaszolt: Te mondtad. Sőt mondom nektek: Mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát az Istennek hatalmas jobbján ülni és eljönni az égnek felhőiben." ( Máté 26,63.64)
Rocktoberi
2022. január 01. 15:32
Balavány egy pöcs. Simicska árva ő is.
BircaHang
2022. január 01. 06:13
Szaravány Gyurika közismert keresztényellenes provokátor, ezért fizetik. A helyén kell kezelni: vaskorbáccsal a pofájába, ahogy Krisztus tenné.
Rugo
2021. december 31. 23:45
Amit Balavány ír, az nettó HÜLYESÉG. Jézus Krisztusnak küldetése volt, ami nem az emberek vegetatív és szexuális élményeinek tanulmányozása volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!