Iványi Gábor Budapest díszpolgára

2021. szeptember 05. 14:43

Kötelességünk kiállni mellette és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség mellett.

2021. szeptember 05. 14:43
null
Karácsony Gergely
Karácsony Gergely
Facebook

„Iványi Gábor Budapest díszpolgára

Szerdán döntött a közgyűlés Iványi Gábor díszpolgárságáról. Kötelességünk kiállni mellette és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség mellett, ezért vettem részt ma reggel a vasárnapi istentiszteleten a Megbékélés Házában.

Ez az ügy másról sem szól, csak Orbán Viktor személyes bosszújáról. Márpedig ha Orbán Viktor bosszújáról van szó, akkor a fideszes kereszténydemokráciába belefér, hogy az állam aljas eszközökkel próbálja meg ellehetetleníti azokat, akik a legnemesebb küldetésért dolgoznak: az elesettek és hátrányos helyzetűek támogatásáért. Ők adnak hitet és reményt azoknak, akikről az Orbán-kormány lemondott. Iványi Gáborék mintegy ezer munkavállalóért és több ezer ember ellátásáért vállalnak felelősséget úgy, hogy a Fidesz több százmillió forintot von el a közösségi által üzemeltetett intézményektől, és a magyar állam a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága döntése alapján megítélt kártérítést sem hajlandó kifizetni.

Az Iványi Gábor elleni kormányzati hadjárat nem csupán a rászorulók, hanem minden tisztességesen gondolkodó ember elleni támadás. Ennek véget kell vetni. 2022 után jóvátételt fognak kapni azok az egyházi státuszukat vesztett, valódi egyházak, amelyek fontos munkával segítik a magyar társadalmat.”

Fotó: Karácsony Gergely, Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gáspár
2021. szeptember 07. 02:54
És akkor mi van? Sztálin is az.
Tidal_wave
2021. szeptember 06. 23:06
" 2022 után jóvátételt fognak kapni azok az egyházi státuszukat vesztett, valódi egyházak, amelyek fontos munkával segítik a magyar társadalmat," Szcientológia?
nyugalom
2021. szeptember 06. 11:31
Nem, csak a komcsiké!
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. szeptember 06. 09:53
Az ellenzéknek is kell ezek szerint egy privát vallási egyesület. Csak azt nem értem minek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!