DOTTORE KARÁCSONY, A VAKCINAKUFÁR

2021. július 16. 17:24

Karácsony Gergely hazudik a vakcinákról, ugyanis eleve nem kaphatott olyan vakcina engedélyt, amelyik nem hatásos.

2021. július 16. 17:24
Házi Asszony
Kontra

„Önálló vakcinavizsgálatba kezdtek, nyilvánvalóan a politikai lejáratás céljával, hogy bebizonyítsák, a kínai vakcina nem hatásos. A terv az, hogy folytassák a vakcinákba és a járványügyi intézkedésekbe vetett bizalom aláásását.

Nem marad más nekik, csak a pöcegödör legalja: arra játszani, ne sikerüljön növelni az átoltottságot, a vakcinaszkeptikus idióták alá is adva ezzel a lovat.

Álljunk meg itt egy pillanatra azért. Legyen világos: Karácsony Gergely és Gyurcsány árnyéka, Gál J. Zoltán arra játszik, hogy népegészségügyi katasztrófát idézzen elő. A zöldkommunisták politikai logikája kizárólag a rombolást ismeri, hosszú már a lista, mire mondtak nemet eddig, és nagyon élesen kirajzolódik, mire igent.

Karácsony Gergely arra mond igent, hogy a nemzetközi tudományos protokoll szerint forgalomba hozott. és hatékony vakcináról azt hazudja, nem hatékony. 

Karácsony Gergely hazudik a vakcinákról, ugyanis eleve nem kaphatott olyan vakcina engedélyt, amelyik nem hatásos, nem véd meg a súlyos lefolyású megbetegedéstől, egyetlen gyártó sem állította, hogy száz százalékosan hatékony a vakcinája.

A Karácsonyék által kritizált kínai vakcina eredményességét számos dél-amerikai és arab országban tanulmányokkal alátámasztották, hatékonysága 60-80 százalékig terjedt, ami elegendő a betegség súlyos lefolyásának megakadályozására. Mellékhatása statisztikailag is elenyészően ritka. Lehet, hogy vannak nála jobbak, de a célnak megfelel, ahogy korábban több hazai szakértő is elmondta, minden vakcina jobb a betegségnél.

Ráadásul a Semmelweis Egyetemen bebizonyították, hogy érzékenyebb. jobb minőségű tesztekkel sokkal nagyobb arányban mutatható ki az antitestek mennyisége azoknál is, akiknél korábban ezt nem sikerült kimutatni. A kormány engedélyezi a harmadik oltást, ugyan megoszlanak a vélemények róla, mondta Orbán Viktor, de lehetővé teszik, ha ez megnyugtatja meg az embereket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krislaci
2021. július 17. 13:55
Úgy tűnik, egy ilyen egyszerű poszt megírásához, és a hozzá történő kommentelgetéshez is jó lenne a 8 általánost megugrani, de ez láthatólag sokaknak nem sikerült. Sajnos, többségében B-középes szellemiségek értelmetlen, állatiasan vicsorgó megjegyzései uralják a viszonylag érthető témát. Be kellene már lassan tökélni, hogy Kínában NEM vizsgálták be a Sinopharm vakcinát 60 éven felüliekre, így az útmutatójában nem is ajánlották ennek a korosztálynak, és - természetesen - Kínában nem is oltottak ezzel ilyen időseket. Szaúd-Arábiában és Bahreinben igen, de, miután sok oltott esetében kiderült a hatástalansága, azonnal elkezdtek harmadik oltást adni nekik. Szijjártó ennek tudatában vásárolt 5 millió Sinopharm vakcinát a világ legmagasabb árán egy offshore cégen keresztül, zsebre tettek úgy 26 milliárd forintot (például a szenegáli vételárhoz képest), majd minden érdemi vizsgálat nélkül elkezdték ezzel oltani a legidősebbeket. Ezirányban politikai nyomást is gyakoroltak a háziorvosokra, sokuk akkori nyilatkozta, pácienseknek történő közlése szerint. Majd, amikor az egyre szaporodó, egyénileg elvégeztetett teszt mutatta ki az antitestek hiányát, Orbánnal az élen elkezdtek a politikusok, merkelbélák összevissza hazudozni. Csak, hogy semmit ne tegyenek, hiszen a harmadik oltás felajánlása az egész sötét bulit leleplezte volna. Eddig tartott. A Videoton és a főváros teszteredményei után lépni kellett, hiszen, ha a negyedik hullám során el kezdenek hullani a sinopharmos oltottak, az választási buktához vezethetett volna. Ezeket próbáljátok megérteni azzal a kevéssel, ami van nektek.
Armageddon
2021. július 17. 09:26
A néni tudja, hogy a DDT ( Gezarol) is hatásos volt? Áldás volt, fű, fa, virág használta. 20 év múlva betiltották...
balbako_
2021. július 16. 21:21
Ejnye levelezőtársak, miért nem tudják elképzelni, hogy drága főpolgármester urunk hajnali kelésekor még kócosan rábukik az internetre és átfutja a nemzetközi orvosi, virológiai szaklapokat és megalapozott véleményét ezekre alapítja. Mert beszélni ugyan nem tud angolul, de olvasni, pláne szakszöveget nagyon tud. Ahogy a méhész szakirodalom ihlette a méhlegelőkre, a darázs szakirodalom adta a darázshotelek écáját, Sajnos a közlekedésszervezésnél lefagyott a gépe - Orbán Viktor személyes felelőssége itt tetten érhető - így nem tudta világszintűre emelni Budapestét.
KBA98
2021. július 16. 20:01
Mit képzel ez magáról? Ő akarja megmondani, hogy ki, mikor, milyen oltást kapjon? Máris min. elnöknek képzeli magát? Remélem, hogy SOHA nem lesz az, de főpolgi sem sokáig!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!