Abbahagyhatná végre a kormány a mégis-mégse kommunikációt

2021. április 02. 17:25

Néhány nap alatt nagyjából azt tudhattuk meg az ország beüzemeléséről, hogy mindjárt, illetve húsvét után, illetve április végén, illetve május végén vagy júniusban.

2021. április 02. 17:25
Balavány György
Balavány György
24.hu

„Múlt pénteken reggel Orbán Viktor a szokásos rádióinterjújában bejelentette, hogy az eddigi este nyolc óra helyett tíz vagy tizenegy órára kell ezután hazaérni, továbbá a boltok este kilenc óráig tarthatnak nyitva, a részletek majd úgyis kiderülnek a szombati Magyar Közlönyből. Egy ország lélegzett fel, hiszen egyértelmű, hogy a korlátozás ebben a formában nem ér semmit, sőt, csak a tumultust fokozza a zárás előtt.

Ekkor még nem sejthettük, hogy Gulyás Gergely még aznap délután bejelenti: mindez csak akkor lehet esedékes, ha meglesz a két és fél millió beoltott, amire még várni kell.

Hogy mennyit, azt nem tudjuk, mert ugyan Müller Cecília bejelentette, hogy „Magyarország egy oltó nemzet”, de azzal kapcsolatban, hogy mikorra lesznek meg az oltások, és mennyi beoltott kell valójában ahhoz, hogy relatíve biztonságosan nyissunk, röpködnek az egymást kioltó bejelentések. Mindenesetre a kancelláriaminiszter azt mondta, hogy áprilisban már mindenképp kiülhetünk a vendéglők teraszára, amire Kásler Miklós keményen rányilatkozott, mondván, hogy leghamarabb május végén, június elején jöhet a nyitás. Egyébként az iskolák megnyitásával kapcsolatban Gulyás miniszter fontosnak találta elmondani, hogy az vagy április 12-én lesz, vagy egy héttel később. Vagy két héttel  később.  

Néhány nap alatt nagyjából azt tudhattuk meg az ország beüzemeléséről, hogy mindjárt, illetve húsvét után, illetve április végén, illetve május végén vagy júniusban. Mármost én szeretem, ha van választék, de ez azért kicsit sok.

A jelenség nem új, de ahogy erősödik a covid-fáradtság, egyre bosszantóbb.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anonymtalan
2021. április 04. 10:41
Gyorsan kompenzálni kell a múltkori beszólást a baloldalnak.
Pelso j.
2021. április 04. 07:04
Mindig szép reakciókat vált ki egyesekből, amikor valaki kimondja nekik, hogy fidesz milyen olcsó, tartalmatlan hablatyokkal eteti őket. Az újpolgárok és uralkodóik, kacagtató formáció.
Szerintem
2021. április 03. 21:17
OK akkor mondjál te egy pontos dátumot. Aztán nehogy változtass, ragaszkodj hozzá akkor is, ha a körülmények teljesen másképp alakulnak, mint ahogy most saccolod.
Korrupt Kornél
2021. április 03. 09:48
Idióta mit kötözködsz? Ennyi eszed van? A nyitás a fertőzés függvénye. kakigeri megnyit már kikell tolni az enyhítést. Most is nyit, neki ez az érdeke, lehet az is, hogy te hülyeséget irogathass!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!