Az „adatszinkronizációs problémák” elérték a pedagógusok regisztrációját is

2021. március 30. 11:53

Érthetetlen, hogy a kormány miért szabott meg ilyen rendkívül rövid határidőt a pedagógusok regisztrációjára.

2021. március 30. 11:53
Bangóné Borbély Ildikó
MTI-OS

„A sajtóban megjelent beszámolók alapján úgy tűnik, hogy a pedagógusok oltásra való regisztrációját is elérték az »adatszinkronizációs problémák«, ugyanis többen is arról számoltak be, hogy a jelentkezésük ellenére sem szerepelnek a rendszerben.

Már korábban is tudni lehetett, hogy baj van a rendszerrel:

-    rengeteg idős honfitársunk regisztrációja nem jelent meg a nyilvántartásokban,

-    a regisztrált 60 év alatti krónikus betegségben szenvedőknek szánt értesítő levelet pedig olyanok is megkapták, akiknek nincs krónikus betegségük, sőt olyanok is, akik már túlestek az oltáson,

-    március elején 74 ezer ember tömeges oltását sem sikerült központilag megszervezni rendszerhibák miatt,

-    majd kiderült, hogy olyan emberek is megkapják a védettségi igazolványt, akik nem estek át a fertőzésen és védőoltást sem kaptak.

Ez több mint egy egyszerű »adatszinkronizációs probléma«, ez káosz. Mindezen előzmények után teljesen érthetetlen, hogy a kormány miért szabott meg ilyen rendkívül rövid határidőt a pedagógusok regisztrációjára.

Mi történik azokkal a tanárokkal, akik jelentkeztek oltásra, de a rendszer hibájából nem szerepelnek a nyilvántartásban? Meghosszabbítják a jelentkezés határidejét? Mikor oldja meg végre a kormány az »adatszinkronizációs problémákat«? Az egész járványkezelést a kapkodás, a következetesség hiánya és a szervezetlenség jellemzi. Az látszik, hogy baj van a tájékoztatással és baj van a regisztrációval, ezek pedig gyengítik az emberek biztonságérzetét és az intézkedések iránti bizalmát, miközben mindkettő növelésére nagy szükség lenne a jelenlegi helyzetben.Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy azonnal cselekedjen! Ki kell javítani a rendszer hibáit és biztosítani kell, hogy egyetlen pedagógus se essen el az oltás lehetőségétől a kormányzati »adatszinkronizációs problémák« miatt!”

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ben Jeremiah
2021. március 31. 08:42
Kevés idő??? 2020 december 8-án indult a regisztráció. Ha egy pedagógus 120 nap alatt nem képes egy URL-t begépelni, beírni a nevét és taj számát, akkor az a dékában van a legjobb helyen. De ne panaszkodjon, hogy kevés az idő. (Hogy Bangónék is megértsék: a dicsőséges Tanácsköztársaság 133 napig tartott. Kb ennyi napja lehet regisztrálni.)
szarcsi1
2021. március 30. 23:11
Proli
Burmin
2021. március 30. 19:12
HP, feküdj le, kurva erős kép lesz te mocskos szájú...
Korrupt Kornél
2021. március 30. 18:22
bangóné, kis böszmelány! Nem érdemes veled foglalkozni, csak ez a böszmeirányba forduló mandi nagyon akarja!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!