A kóser vágás tilalma nem kóser

2021. január 08. 16:11

A jog úgy jelenik meg, mint egy világkép diktatórikus eszköze hagyományközösségek felszámolására.

2021. január 08. 16:11
Köntös László
Facebook

„Elég nagy vihart kavart, hogy Belgiumban betiltották a kóser vágást, s ezt az Európai Unió Bírósága is jóváhagyta. A döntés állatvédelmi szempontokra hivatkozik. Ez súlyos. Nemcsak azért, mert ez a végzés a zsidó vallási közösségeket rendítheti meg, hanem azért, mert van itt egy világkép, amely az általa konstruált jogot úgy állítja be, mint valamiféle végső, emberek feletti, megfellebbezhetetlen erkölcsi alapot arra, hogy más erkölcsi hagyományok felett ítéletet mondjon, sőt, azokat akár fel is számolja. De miután nincs embertől független jog, mert abban mindig is az ember által alkotott világkép, kultúra, civilizáció fejeződik ki, a kóser vágást tiltó jogi konstrukció alkalmas egy olyan feltételezés megalapozására, hogy ezúttal az elvont jog mögött valójában egy identitáshagyomány felszámolásának a szándéka áll.

Mint konzervatív keresztyén aggódom a kóser vágást tiltó bírósági végzés miatt, együtt érzek azokkal a zsidókkal, akik fenyegető veszélyt látnak benne. Ez a végzés ugyanis azt jelenti, hogy a jog úgy jelenik meg, mint egy világkép diktatórikus eszköze hagyományközösségek felszámolására. Arra pedig nincs semmilyen magyarázat, hogy egy hagyományközösségből eredeztetett öntudatot és identitást miért bírálhat felül egy senki által végérvényesen nem igazolt jogi konstrukció.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Augustus1
2021. január 09. 14:22
Akkora indulatokat korbácsolt föl ez a téma, akár állatvédelmi, akár anti/filoszemita szempontból. Az állatvédelem kapcsán, sok-sok disznóvágáson vettem részt, a disznónak persze nem tetszett a dolog, visított, de leszúrták, és kész. Aztán előbb-utóbb megettük. Ugyanígy anyám elvágta a csirke nyakát. A másik a természetes kimúlása az állatnak. Láttam olyan videót, ahol a vadkutyák a még élő, menekülni akaró antilopnak már zabálják a belsőségeit. Egy normális faluközösség mindig is elítélte az állatot öncélúan, szadista módon kínzó embereket - de levágta a disznót, csirkét, kacsát stb. Az egész élet nem arról szól, hogy jó és rossz, hanem a legtöbbször két rossz között kell választani. Az pedig a lehető legrosszabb, amikor jogszabályokkal szabályozunk olyasmit, amit egyáltalán nem kellene szabályozni - pl. az állatok levágásának a módját. Lehet, sőt kell a vágóhídi higiéniát, de nem az elkábítást/nem kábítást. Ld. egyébként az uborka görbületét, de millió fölösleges és ostoba jogszabályt. A zsidók kapcsán meg annak, aki magát kereszténynek vallja, javaslom a rómaiaknak írt levél 3-4, 9-11. fejezetét. De igazából az egész újszövetségi Szentírás folyton vissazutal az ószövetségire - és persze nem negatív értelemben. A Szentírásból számtalan látszólag egymásnak ellentmondó részt lehet kivenni, majd egy jólirányzott, kiadós anyázással kísérve egymás fejéhez csapkodni. De talán nem ez a cél, nem?
syphax
2021. január 09. 06:57
"..Mint konzervatív keresztyén aggódom a kóser vágást tiltó bírósági végzés miatt, együtt érzek azokkal a zsidókkal, akik fenyegető veszélyt látnak benne. Ez a végzés ugyanis azt jelenti, hogy a jog úgy jelenik meg, mint egy világkép diktatórikus eszköze hagyományközösségek felszámolására." Az én városomban VAN KÓSER MÉSZÁRSZÉK, ma 2021. január 9-én is. Olyan, ahol engem katolikus keresztényt is kiszolgálnak. Igaz, ott jóval drágábbak a húsok, mint a normál húsboltban, DE VAN(!) ILYEN A intézmény, holott zsidók már alig-alig élnek nálunk.
szeekely
2021. január 09. 00:56
Birak 11: 29Az Úr lelke akkor Jiftachra szállt (...) és ezt mondta: "Ha kezembe adod Ammon fiait, 31akkor aki elsőnek lép ki házam kapuján, hogy elém jöjjön, amikor győztesen visszatérek az Ammon fiaival vívott csatából, az legyen az Úré, azt bemutatom égőáldozatul." 34Amikor Jiftach visszatért Micpából házába, a lánya ment eléje, dobszóra táncolva. Egyetlen gyermeke volt. Rajta kívül se fia, se lánya nem volt. 35Amikor meglátta, megszaggatta ruháját, és így szólt: "Ó, leányom, balszerencsét hozol rám! Épp te vagy, aki nyomorúságba taszítasz?! Köteleztem magam az Úr színe előtt és nem vonhatom vissza." 36"Atyám - felelte neki -, ha elkötelezted magad az Úrnak, tégy velem fogadalmad szerint, amelyet tettél, mert az Úr megadta neked, hogy bosszút állhass ellenségeiden, Ammon fiain." 37Azután ezt mondta atyjának: "De engedd meg nekem, hogy két hónapra elmehessek a hegyek közé, és barátnőimmel elsirathassam szüzességemet." 38"Menj!" - felelte neki és elbocsátotta két hónapra. Erre elment és barátnőivel a hegyekben siratta szüzességét. 39Amikor eltelt a két hónap, visszatért atyjához, s az teljesítette fogadalmát, amit tett. ... vagyis folaldozta Yahweh elott edes egyszulott gyermeket.
Ferer
2021. január 08. 22:32
Könyörgöm! Magyarországon disznót csak úgy lehet már vágni jogszabályosan ha előtte elkábítják árammal és csak utána szúrják le. Marháknál is van ez a agylövedék nem jut eszembe a neve a szerkezetnek. Attól gondolom rögtön agyhalott lesz a marha. Na de amikor él az állat és úgy vágják le az számomra értelmezhetetlen. És bizony nekem nem kóser.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!