Munkácsy nem volt valami hatalmas festő

2020. november 09. 09:58

A mostani régi vágású, áporodott és komenista kultúrkormányzat, hozzá nem értő, iszonyatosan akarnok komisszárokkal.

2020. november 09. 09:58
Bojár Iván András
Index

Azért Wass Alberttel meg lehetett kavarni a fejeket, úgy értem, akik még nem alakították ki az álláspontjukat vagy nem kiforrott az ízlésük, azoknál hat a hivatalos kurzus szándéka.

Az, hogy a közhely meg a giccs jobban hasít, természetes. Mindig is így volt. Így lesz. A kulturális lobbimunka egynegyed szemmel óhatatlanul a piaci értékekre is tekintettel van, mialatt valóságos kulturális értékeket közvetít. Az ideológiailag túlsúlyos kulturális kormányzati munka viszont kontraproduktív. A mostani sajnos teljesen régi vágású, áporodott és komenista kultúrkormányzat, bornírt, hozzá nem értő, iszonyatosan akarnok komisszárokkal. Ebből nem tud semmi jó kisülni, ugyanis a kultúra és a művészet nem így működik. Ezzel csak kárt lehet okozni. A kultúrát, a művészeti életet szinte gyerekkorom óta, a 70-es évek vége óta figyelem. Sok csodát láttam.

És rengeteg szánalmas marhát, aki hatalomból hülyeségeket beszélt. Aztán eltűnt a süllyesztőben, mert ez az ilyenek sorsa. Miniszterek, államcickányok, rezsimek jönnek-mennek, de a kultúra akkor is van. A műterem, stúdió, könyvtár alkotói közegében tőlük teljesen függetlenül tenyészik a teremtő gondolat, a magával ragadó érzelem. A kultúrát sosem ők, az aktuális tótumfaktumok képviselik. Ha kellő alázattal működnek, persze tudhatják szolgálni mindezt, de ha nem, akkor csak ártanak. A színházi világban sem lehet láncfűrésszel rendet tenni.

...

Nemrég nálunk az Indexen megjelent egy cikk arról, miszerint a hazai néző nem tud értelmezni egy kortárs művet, ezért értékelni sem igazán tudja, mert a közízlés megrekedt Munkácsynál.

Maurer Dóra képei a világ egyik legjelentősebb kortárs múzeuma, a londoni Tate Modern falain függenek, és ma már százezer eurót érnek, miközben a szakmát és az általa kinevelt nemzedékeket leszámítva Magyarországon széles körben nem ismerik a nevét. Mert mi valóban megrekedtünk Munkácsynál, pedig csendesen és félve jegyzem meg, Munkácsy nem volt valami hatalmas festő. Az orosz Repin vagy az olasz Boldoni, a svéd Anders Zorn a kortársai közül szerintem sokkal jobbak voltak nála.

Munkácsy elképesztően ügyes volt, jó kezű, de én nem szeretem a kiszámított és sekélyes színhasználatát, a felületeit. Ezzel nem azt mondom, hogy nem csinált jó képeket, de ez csak sima szalonfestészet, ami hasított a 19. század végén. Akkor még nem volt mozi, nagy színes fényképek, reklámfelületek: a nagy vizuális orgiák a csendes festészeti szalonokban tobzódtak, és ő ügyes volt ezen a téren.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 178 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvánkeve
2020. november 10. 11:31
A cikknek feltüntetett reklámokat nem kedvelem. Ez a cikk nekem antireklámnak tünik, így elkerülöm a szerzö galériáját, mert a pénzben mért esztétikája nekem idegen.
mediator01
2020. november 10. 08:41
Ez egy pozőr seggfej.
annamanna
2020. november 10. 06:54
"Maurer Dóra képei a világ egyik legjelentősebb kortárs múzeuma, a londoni Tate Modern falain függenek, és ma már százezer eurót érnek, miközben a szakmát és az általa kinevelt nemzedékeket leszámítva Magyarországon széles körben nem ismerik a nevét." Ez az érvelés azért ROSSZ, mert csak arra tudott hagyatkozni, hogy Mauer azért nagy művész, mert a Tate Galeryben állít ki, A TEKINTÉLYRE VALÓ HIVATKOZÁS PEDIG HAMIS ÉRV. Ha ezen felül nem tudja megmondani, hogy Mauer mitől vasziszdasz, akkor Mauer egy felfújt lufi, egy buborék.
Messzeföld
2020. november 10. 06:05
P.N.É. ! hogyan lehetséges, h ez a bizonyítottan p-vel kezdődő l-lel végződő jelzős ember bünti nélkül él, és bárhol szót kaphat? Ha 2 év múlva igazságügy miniszternő leszel, csak szólok, ezt itten ne felejtsd el!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!