Még egyszer a „militáns” kampányról

2020. szeptember 10. 20:10

Az egész videónak éppen az a lényege, hogy a múltat sosem feledve, de az itt és most korlátain felülemelkedve, a körülöttünk élő népekkel összefogva tegyük naggyá a Kárpát-medencét.

2020. szeptember 10. 20:10
Alapjogokért Központ
Alapjogokért Központ
Facebook

„Igazság, erő, felemelkedés – együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét elnevezésű kampányunk igen nagy visszhangot váltott ki az elmúlt napokban a hazai nyilvánosságban. A netes felületeken a videót augusztus 20. óta összesen már több mint 1 millión nézték meg, aminek kifejezetten örülünk. A kampány kezdetét követően jóformán kizárólag pozitív visszajelzések érkeztek: »felemelő«, »fantasztikus«, »libabőrös lettem«. Az egyik legmeghatóbb kommentár talán az volt, hogy »miközben néztem, rájöttem, hogy jó érzés magyarnak lenni«.

Múlt hét péntek óta azonban érzékelhetően megsokasodtak a kritikus hangok. Persze azt megelőzően is incselkedtek már »esztéták« azzal, hogy a film »giccses«, »naiv«, de az ilyen berzenkedések várhatóak voltak. Hat nappal ezelőtt viszont beindult a filmet támogató közterületi- és sajtókampány. A plakátok, hirdetések a filmben bemutatott jeleneteket ábrázolják, így a vérszerződést kötő hét magyar törzs vezéreit, Vajk megkeresztelését, Hunyadi Jánost vitézeivel, Rákóczit csata közben, a nemzeti dalt szavaló Petőfit, az ’56-os pesti srácokat – és igen, I. világháborús magyar honvédek kitörését is. Utóbbit megjelenítő hirdetés váltott igen heves indulatokat: »militáns«, »félelemkeltő«, »háborús uszítás« – sőt, az egész kampány még valahol a »klerikálfasiszta propoganda« jelzőt is megkapta; a műhisztéria pedig nem meglepő módon a Klubrádió-Népszava-ATV Bermuda-háromszögben verte a legnagyobb hullámokat. (A Népszava – bár náluk nem hirdettünk – volt olyan nagyvonalú, hogy mai lapszámában majdnem 2 teljes oldalt szentelt nekünk, részleteket is mutatva a filmből, illetve a plakátokból. Ezúton is köszönjük.)
Mindennek fényében az alábbiakra kívánjuk felhívni a figyelmet:

- A kampány, illetve az ominózus plakát a szó valódi értelmében természetesen nem »militáns«, nem uszít háborúra – az egész videónak éppen az a lényege, hogy a múltat sosem feledve, de az »itt és most korlátain felülemelkedve«, a körülöttünk élő népekkel összefogva tegyük naggyá a Kárpát-medencét. (Tudjuk, a »Kárpát-medence akkora, amekkora; így is elég nagy« stb. – a fordulat nyilván szimbolikus, a régióra utal.)

- Mindazonáltal a magyar honvédek I. világháborúban mutatott hősiessége és meghozott véráldozata – úgy gondoltuk, konszenzusosan – a magyar történelem része.  Szerintünk a hazáért küzdő hőseinket nem tagadhatjuk meg, ahogy büszkének kell lennünk és büszkék is vagyunk Szent Istvánra, Hunyadira vagy Rákóczira.

- Azért is tévúton járnak a műhisztériázók, mert jól látjuk a kortárs Amerikán és Nyugat-Európán, hová vezet a nemzeti múltakkal szembeni, generális bűntudatot hirdető polkorrekt érzékenyítés: szobrok ledöntéséhez, könyvek átírásához, szavak és zászlók kicseréléséhez. Ha a mi, I. világháborús honvédeket ábrázoló hirdetésünk »félelemkeltő« és »militáns«, akkor mit csináljunk az országszerte található I. világháborús emlékművekkel? Döntsük le a Harminckettesek terén szuronyos puskával és gránáttal a kezében támadó baka szobrát, mert az sérti mások érzékenységét? Távolítsuk el a Hősök teréről az összes emlékművet, mert az bánthatja az avar, gepida, török, mongol vagy osztrák leszármazottak lelki világát? Ne mutassuk semmilyen formában se a Molotov-koktélt dobó ’56-os forradalmárokat, mert az nem kívánt képzettársításokat hívhat elő az egykori szovjet katonák és utódaik körében?

- A »harciasság« és a »küzdelem« politikai korrektségen alapuló száműzése a közélet világából divatos, de a valóságot teljesen félreértő trend. A politika, a hatalom megszerzése és elvesztése kapcsán kibontakozó dinamika a különböző oldalak konfrontációjáról, ütközéséről (is) szól. Lehet természetesen szónokolni »diszkurzív demokráciáról«, teljes egyenlőségen alapuló világbékéről és hasonlókról, de ezt azok sem veszik komolyan, akik hirdetik – ahogy ezt a BLM-, és a nyomában futó »antifasiszta« mozgalom vandál pusztításai és utcai lincselései mutatják.

- Ha tehát az a baj, hogy a film vagy a plakát »harcias«; hogy küzdő, csatázó figurákat mutat be – mint ahogyan küzdelmes volt a magyar történelem jó része –, akkor ezt természetesen vállaljuk, ugyanis…
- »…Nagy nemzetté válni csak az tud, aki megjárja a maga kálváriáját. Aki kiismeri a megpróbáltatások útját. Aki kiállja a próbatételeket. Aki megérti, hogy az igazság erő nélkül keveset ér. A történelem nem könyörületes. Nem bocsájtja meg a gyengeségeket. Ha nincs legény a gáton, elveszünk. Ha a vértelen szépelgőkre hallgatunk, elveszünk. Ha engedünk a széthúzás erőinek, elveszünk. A magyarok soha többé nem engedhetik meg maguknak a gyöngeség luxusát«.  

+1: a Horthy-korszakot, illetve a magyar zsidóság egyetemes tragédiáját, a holokausztot – szándékosan – azért nem vettük bele a filmbe, mert úgy gondoltuk, hogy előbbi túlzottan megosztó (bár látható sajnos, hogy ez még az I. világháború esetében is így van), utóbbi pedig még talán be nem gyógyult, iszonyatos sebeket tépne fel. Mindazonáltal kérjük azokat a balliberális kritikusainkat, akik akár a megjelenített események kapcsán emlegettek – totális félreértésként – »legrosszabb vészkorszakot«, akár éppen egyes korszakok kihagyása miatt »összekacsintó hallgatást«, vagy az egész kampány kapcsán »félelemkeltést«, gondolkodjanak el azon, hogy Magyarország állítólagosan »demokratikusfüggetlen« pártjai, a Párbeszéd, a DK, az MSZP, a Momentum és az LMP egy olyan jelöltet indítanak az október 11-ei tiszaújvárosi időközi választáson, aki nemrégiben Budapestet »judapestnek«, az izraeli turistákat »tetűcsúszdásoknak« hívta és »zsidó uzsorabanktőkéről« értekezett. Ja, és akinek párttársa (aktuálisan EP-képviselő) hét évvel ezelőtt még listázni akarta a zsidó származású kollégáit az Országgyűlésben.
Erről ennyit. ”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeJoLa
2020. szeptember 11. 21:11
Szerintem kicsit elkanyarodtunk az alaptémától. Na de úgy is minden mindennel összefügg, így az orrom levágása, a keresztény hitre térés, és ez kis videó is. Így szép a világ, hogy kerek!
mucsay
2020. szeptember 11. 10:42
fölösleges ennyi energiát feccölni a magyarázkodásba. volt már amibe ezek nem kötöttek bele?
Jógyerek
2020. szeptember 11. 09:10
Lehengerlő, hogy a libernyákok belehülyülnek, ha a nemzetről van szó. Síkidegek lesznek. Tök vicces:)
Pierre
2020. szeptember 11. 08:54
magyarazkodtok a beteg kampanyotok miatt. Egyebkent milyen "tudomanyos intezet" az, amelyik gunyolodik, szemtelenul minositgeti azokat a polgarokat, akik kritikusak vele?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!