A haszontalan lezárásokról

2020. május 23. 10:52

Talán jobb lett volna, ha úgy fogjuk fel az egészet, mint 1968-ban.

2020. május 23. 10:52
Joe Nocera
Bloomberg

„Az Egyesült Államok simán túlélte az 1968-as világjárványt anélkül, hogy leállította volna az életet, és egyszerűen nincs bizonyíték arra, hogy a lezárások valóban hatásosak lennének manapság. 1968-ban és 1969-ben középiskolás voltam. Még ötven év elteltével is jól emlékszem a korszak jelentős eseményeire: Martin Luther King és Kennedy meggyilkolására, Kambodzsa bombázására, a Holdra szállásra és Woodstockra, amin részt akartam venni, ezért engedélyt kértem rá a szüleimtől. (Nemet mondtak.) És ott volt a személyes életem: kosárlabdáztam, megvettem az első autómat, dolgoztam a családi csemegeboltunkban és azt kívántam, hogy bárcsak lenne bátorságom elhívni ezt, vagy azt a lányt randizni a hétvégén. De van egy dolog, amire nem emlékszem, ez pedig az 1968-69-es világjárvány.

Pedig volt ilyen, esküszöm. H3N2-nek nevezték a kórokozót, kevésbé formálisan pedig hongkongi influenzának a betegséget. A hivatalos szervek becslése szerint egymillió ember halt meg világszerte a járványban, ebből 100 ezren az Egyesült Államokban. A nagyobb amerikai városokban a körülmények rendkívül hasonlítottak a mostaniakhoz. A kórházi dolgozók túl voltak terhelve,  milliók betegedtek meg és az idősek haltak meg a leggyakrabban.

Mostani szemmel nézve a legmegdöbbentőbb talán a lezárásokról és a távolságtartásról szóló viták teljes hiánya azokban az időkben. Láttam pár fotót maszkot viselő ápolókról és irodai dolgozókról, de valójában erre sem kötelezték őket. Elvétve, alkalmilag zártak be iskolákat egy-egy napra. Egyetlen szövetségi tagállam sem rendelte el az iskolák, vagy az üzletek tömeges bezárását. A vírus végigsöpört a Földgolyón, megfertőzve tízmilliókat és elpusztítva háromszor annyi embert, mint amennyit a Covid-19 ölt meg a jelen pillanatig. Talán jobb lett volna, ha úgy fogjuk fel az egészet, mint 1968-ban. Igen, elővigyázatosnak kell maradni: viseljünk maszkot, mossunk kezet, védjük az időseket. De nem lehetett volna nyitva tartani az iskolákat, az üzleteket és hagyni, hogy az emberek éljék a saját életüket?”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Onurisz
2020. május 25. 03:10
De bizony, így kellett volna!
szemlelo
2020. május 23. 17:37
Pillanatnyilag úgy látszik, hogy megúsztuk. De nem tudjuk igazán, hogy miért nem járt úgy Budapest, mint Bergamo. Egyelőre nincs más magyarázatunk, minthogy nálunk korán és közepesen erős korlátozásokat vezettek be, amit a lakosság nagyjából be is tartott. (er korlátozás: Madridban 2 hónapon át kizárólag a leközelebbi élelmiszer boltba lehetett a lakásból kimenni, hetente maximum kétszer!) A "mi lehetett volna" találgatásokat pedig hagyjuk meg a mindent jobban értőknek.
Mich
2020. május 23. 17:26
A tőkéseknek persze a "business as usual" lett volna a legjobb - de a politikusok ezt nem tudták felvállalni és az egészségügy nem tudta simán megoldani. Ennyi.
fideszes2022
2020. május 23. 15:39
A svéd modell hogyan lenne bukás? Kevesebben haltak meg mint a 17-es magyar influenzajárványban, kb. ugyanannyi lakossal. Ez csak egy médiahiszti... Az emberek 90%-a beszopta így a népszerűséget hajhászó politikusoknak nem volt más választásuk mint bezárni mindent...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!