Szemben a valósággal

2020. február 19. 09:25

Akármit is mondanak Gyurcsányék, a hatékony európai együttműködésben érdekelt Orbán Viktor.

2020. február 19. 09:25
Kacsoh Dániel
Magyar Hírlap

„A szuverenitás nem jelent egyet a másik ország leigázásának szándékával, amire minden érvnél hatásosabb bizonyíték a V4-ek sikere. Ráadásul ez az egyre bővülő egység a trianoni békediktátum évfordulóját is „túléli”. Mi ez, ha nem egyértelmű cáfolata a nemzetállamok miatti »nyugatos« aggodalmaknak?

De Inotai itt nem áll meg. Azt állítja, Magyarországnak nem is járnak uniós források (sic!), mégis az elmúlt bő másfél évtizedben egy főre vetítve Magyarország volt a legnagyobb nettó haszonélvezője ezeknek. Ez aztán a hazafiság! Márpedig ebből az következik, hogy ha netalántán balliberálisék kerülnének hatalomra, rögvest elkezdenének dolgozni az EU-s pénzek lefaragásán, mondván, minek az nekünk, vigyék csak haza a multik a profitot. Mi ugyanis elmaradottak vagyunk – szemben a jóságos, demokratikus és genderbarát, fejlett nyugati felvilággal. Píszíbb módon ezt Kovács László úgy fogalmazta meg: merjünk kicsik lenni!

Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjében sokadszorra tette egyértelművé: Magyarország nem kér a brüsszeli túlhatalomból és a globalista mozgalmárokból! Ráadásul intő példa a Brexit, hiszen a britek nem álltak meg a konstruktív kritikánál, egyenesen elhagyták a túlzottan integrált európai klubot. Ezzel szemben Magyarország, mondhat akármit Gyurcsány, Inotai és barátai, a hatékony európai együttműködésben érdekelt.

Ettől még nem foghatják be a szánkat!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
holder
2020. február 19. 13:07
Orbán a saját pártjával nem tud együttműködni az EP-ben, nemhogy Európával.
vigyor
2020. február 19. 12:23
2020 van, két perce erősítették meg a hitelminősítők a besorolásunkat, mindenhol pozitív előjellel...Inotai miről beszél a nagyinterjúban? Na miről? Igeeeeeeeeeeen, megszorítások kellenek, rögtön ahogy kormányra kerülnek, azonnal és rögvest!
ElBundi
2020. február 19. 10:27
Fölösleges a szájkarate piti amtöreire hallgatni. Tíz év sikere magáért beszél. Magyarországnak súlya van Európában és a világban, ami egyértelmüen a nemzeti kormány sikeres munkáját dícséri. A kutya ugat, a karaván halad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!