A papokról és a politikáról – 3 pontban

2018. január 15. 13:22

Jézus nem csak morális, hanem társadalmi kérdésekben is megszólalt.

2018. január 15. 13:22
Hodász András
Hodász András
777

„Első megállapítás: Jézus nem csak morális, hanem társadalmi kérdésekben is megszólalt (pl. adófizetés kérdése) – és mivel a pap az Ő küldetését viszi tovább (lásd: »Ahogy engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket« Jn 20,21; valamint »Aki titeket hallgat, engem hallgat« Lk 10,16 stb.), meg kell szólalnuk nem csak morális, hanem társadalmi kérdésekben is. A társadalmi kérdéseknek pedig része a politika. Azzal már én is vitatkoznék, hogy ki kell-e állnunk egy konkrét párt mellett (szerintem nem), de az evangélium fényében meg kell fogalmaznunk a mai társadalomra érvényes igazságokat, még akkor is, ha ezzel burkoltan véleményt mondunk mondjuk egy konkrét párthoz köthető intézkedésről, tehát magáról a pártról, ugyanis a kettő nem mindig választható szét. Lásd pl. ma Magyarországon a migráció kérdését – bármit mondasz, az rögtön köthető lesz valamelyik politikai oldalhoz. Ez amúgy nem csak az én véleményem, hanem az Egyház társadalmi tanításának egyik fontos megállapítása: Az Egyháznak a maga társadalmi tanításával az a célja, hogy hirdesse és a társadalmi viszonyok komplex hálózatába illessze az Evangéliumot. Nem egyszerűen arról van szó, hogy az Egyház a társadalomban érje el az embert mint az evangélium hirdetésének címzettjét, hanem arról, hogy az evangéliummal megtermékenyítse és átitassa a társadalmat. (Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma 62. pont)

Az utóbbi másfél évszázadban számtalan pápai megnyilatkozás történt társadalmi és politikai kérdésekben (Kezdve XIII. Leo Rerum Novarumával egészen Ferenc pápa Laudato si kezdetű enciklikájáig.)

Második megállapítás: a pap is ember, és állampolgárként nem csak joga, de kötelessége is foglalkozni a politikával és lelkiismerete szerint szavazni a választásokon. Tehát nyilván van véleménye, és bár én a magam részéről a sajátomat nem hirdetem az ambótól (lásd előző pont), azért elég egyértelmű, hiszen nem fogom véka alá rejteni pusztán azért, mert pap vagyok. Sőt: amikor az ifik rákérdeznek, hogy kire fogok szavazni, őszintén megmondom nekik, anélkül, hogy akár egy csöppet is agitálnám őket az általam helyesnek tartott irányba. Az is legyen egyértelmű, hogy amennyiben a nézeteim, vagy bármelyik paptestvér nézetei nem tükrözik a Biblia és az Egyház tanítását, annyiban nem tekintendőek sem tévedhetetlennek, sem kötelező érvényűnek. (Még akkor sem, ha valamelyik kolléga ezt a látszatot keltve a véleményét templomban, mikrofonnal a kezében hirdeti.)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeTraTa
2018. január 18. 18:56
3. pont a papok klasszikus felelősséghárítása. Bármire rá lehet ezt húzni, hogy "ne miattam, Istenért". Azoknak az embereknek akiknek Istenben gyökerezik a hite, azoknak tesz a legjobban az egyház a fejére és használja csicskának 2000 éve, jóhiszemű hülyéket, akik valóban elhiszik, ami a Bibliában van. Amikor meg netán felemelnék a szavukat, akkor meg, jön a klasszikus "Isten a lényeg" hárítás, ha meg esetleg tettekkel is kifejezik, akkor meg nem elég hívők mert nem támogatják az adott közösséget. Természetesen ha támogatásról van szó, jön az "én Isten követe vagyok" taktika, amivel érzelmileg zsarolhatnak bárkit, legyen szó egyszerű hívőről, vagy az ország regnáló politikai vezetéséről.
Senye Péter
2018. január 18. 12:40
Nem véletlen, hogy a középkorban nem fordították le a Szentírást nemzeti nyelvekre, egyszerű halandók sok mindent belemagyarázhattak.
Sulammit
2018. január 16. 14:12
A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, hallgattasd el tanítványaidat!” „Mondom nektek – felelte –, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.” Lk 19,39-40
SoJe
2018. január 15. 20:46
Ön szerintem nincs tisztában a szavak jelentésével, továbbá üldözési kényszerképzetei vannak. Nem forgattam ki semmit. Nem értette, hogy mit írtam vagy a téma címével akadt gondja. Ha megbántottam, kérem bocsásson meg. Ugyanakkor önnek lenne miért bocsánatot kérnie édesanyámmal kapcsolatos szavaiért. Kívánom, hogy szeresse valaki és az édesanyját pedig ölelje meg és adjon hálát, hogy ha ezt megteheti. Jó éjt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!