Kételkedni euróban, unióban, mindenben

2017. november 03. 20:10

Egy valutaunió az adósságráták szélsőséges különbségei mellett is működőképes lehet.

2017. november 03. 20:10
Zsadányi István Zsolt
Magyar Nemzet

„Mivel az EU-ban a jegybankokat is eltiltották a költségvetések finanszírozásától és az államokat is egymás kisegítésétől, nem igazán működnek benne belső transzfermechanizmusok a lokális pénzügyi zavarok kezelésére. Ezért valós veszély az államcsőd. 1997-ben a neoliberalizmus atyjának tekintett Milton Friedman az eurószisztéma veszélyes gyengeségének tartotta, hogy elégtelenül kicsi a közös költségvetése. A Financial Times részéről Martin Sandbu figyelmét az ragadta meg, hogy Amerika szövetségi államainak közös költségvetése 20 százalékos, szemben az EU alig egy százalékával. De még ez az egy százalék is kicsinyes teherviselési viták tárgya az EU-tagok között. 2002-ben még Surányi György (volt MNB-elnök) is hangosan kritizálta a maastrichti kritériumokat. Főleg azért, mert ezek az előírások az infláció elleni küzdelemre kötelezik a kormányokat, ami lassítja a növekedést. A háromszázalékos deficitről szóló előírás túl szigorú, forrásokat von el az oktatás, az egészségügy és a környezetvédelem elől.

Valóban, az inflációs neurózis által vezérelt gazdaságirányítás magasan tartotta a forintkamatokat, ez kitermelhetetlenné tette a forinthiteleket, de racionalizálta a kormány, a lakosság és a cégek számára a devizaalapú hitelek felvételét az alacsonyabb kamat miatt. Így ez a folyamat ágyazott meg a magyarok devizahitel-mizériájához. Noha a görögök az eurózóna GDP-jének csupán körülbelül két százalékát adják, a védelmi mechanizmusok hiánya miatt a 2010-es görög államcsőd képes volt egy egész kontinenst megrázó kötvénypiaci és devizapiaci pánikrohamot elindítani. A tőke a külső adósságú államok papírjaitól megijedt, és euróból svájci frankba menekült át. Az EU döntési szervei csak annyira voltak képesek, hogy pár bankot kimentsenek, de az államcsődök rémétől kitört piaci hisztéria ártatlan áldozatain, a lakosságon nem segítettek. Sőt, az EU vezetése áldozathibáztatásba kezdett: bűnhődjön a felelőtlenül adós ország lakossága. Ehhez képest számviteli tény, hogy a pénzt az adósság teremti, ezért nem létezhet adósságválság önmagában: az adós képtelen törleszteni, ha nem jut bevételhez, mert a pénzmegtakarítók nem költekeznek.

Ha esetenként három százaléknál magasabb deficitet is tolerálnának, nem lenne „számmisztikai” oka annak, hogy miért nincs forrás a lokális sokkok kezelésére. De maastrichti értelemben ez az „egyensúlytalanság növekedésnek” minősülne. Oblath 1999-ben még kritikusan figyelte a költségvetési egyensúlyra és az államadósság-növekedésre indokolatlanul nagy hangsúlyt helyező maastrichti kritériumokat. Az adósságra vonatkozó konvergenciakritérium gyakorlati jelentőségét egyébként Európa egyetlen korábbi – Belgium és Luxemburg között fennálló – valutauniójának tapasztalatai is kérdésessé tették. Belgiumban 122,2 százalék, Luxemburgban pedig 6,7 százalék volt az államadósság GDP-hez viszonyított aránya 1997-ben. Ez azt mutatja, hogy egy valutaunió az adósságráták szélsőséges különbségei mellett is működőképes lehet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Text adósság
2017. november 04. 19:39
Egy biztos pont van Simicska.
zolizolizoltan
2017. november 04. 10:37
Nagyon jó a cikk, ajánlom elolvasásra az eredeti írást is. Róna Péter idézett írása nagyon jól kiegészíti Zsadányi írását. A balliberális oldal teljesen tájékozatlan a magyar euróbevezetés feltételei iránt, tisztán látszik, hogy nem olvasnak bele a pénzügyi gazdasági feltételekbe. Nagy a sötétség az átlagliberális fejében, ezért tudják őket az orruknál fogva vezetni olyan dilettánsok, akik jogászok lévén halványlila fingjuk sincs a közgazdasághoz. A legrémesebb figura e tekintetben Ujhelyi István, a jogász., aki csak felszínes politikai érveket pufogtat. Sajnos ahogy látom, beállnak Ujhelyi parasztvakítása mellé olyan közgazdászaink is, akik értenek hozzá, jól tudják mit rombolnak, de mivel látják, hogy nagy a sötétség a liberálisok között, a liberális MSZP-t is ide értve, ők is félrevezetik az embereket. Úgy üt vissza a liberális oldalra a parasztvakítás, hogy egyre tájékozatlanabb lesz ez az oldal.
KannibálTatárÚr
2017. november 04. 08:32
Nna, megint egy zsidó, akinek sok a pénze és hitelfelvevőket szeretne. Ez egy esetben lenne indokolt: ha a hitelnyújtó kamatot fizetne a felvevőnek. Elég lenne évi 1 % is az infláción felül.
zakar zoltán béla
2017. november 03. 22:52
"MN"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!