Európa lelkét vesztette

2017. június 21. 12:24

Európa lelkét vesztette, nincs tartása, miközben az iszlám a maga módján hihetetlen erős lelki tartással rendelkezik. Interjú.

2017. június 21. 12:24
Kocsis Fülöp
Hajdú Online

Mennyire látja valós veszélynek Európára az iszlamizációt? Egyszerre látjuk a muzulmánt, aki az asztalához ülteti a vadidegen keresztényt (mint önnel is megtörtént az útja során) és a terroristát.

A mérleget sajnos meg kell vonni. Azt mondom, mint sok más gondolkodó, hogy ha ez a folyamat valami egészen különleges hatásra meg nem fordul, akkor húsz év múlva Európa muszlim lesz.

Nincs megállás, mert egyrészt tömegek érkeznek, másfelől náluk sokkal több gyermek születik, egy-kettő ellenében nyolc-tíz. Hangsúlyozandó, ez nem valami muszlim sajátosság, a szíriai keresztényeknél szintén nagyon sok a gyermek. Ez a mi kilúgozódott, elkereszténytelenedett, kényelmességre törekvő életünknek a következménye. Félünk a nagycsaládtól, Európa iszlamizálódásának folyamatához ez is hozzátartozik.

Ennyire súlyosnak látja a helyzetet?

Mégis mi állítaná meg ezt a tendenciát, ahol a kereszténységnek már semmi tartása nincs, elenyészően, szigetszerűen látjuk csak megvalósulni?!

Európa lelkét vesztette, nincs tartása, miközben az iszlám a maga módján hihetetlen erős lelki tartással rendelkezik. Ha mi, keresztények fel nem ébredünk, és azt nem mondjuk, amiről Böjte Csaba is beszél, hogy helyben meg akarjuk élni a hitünket, akkor nem lesz változás.

Akkor be tud beférkőzni az iszlám, mert nem csak számokról, földrajzi helyzetről van itt szó, hanem egyfajta spirituális hadviselésről is: ha vákuum van, azt valami ki fogja tölteni. Ha nem a keresztény hit, akkor majd az iszlám.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2017. június 22. 11:12
Fülöp püspök atya gondolataiban logikai ellentmondás van, ugyanis szerinte mindenki a hazájában élje meg a hitét, vagy idegen honban töltse be a vákuumot????
bambuci
2017. június 21. 19:33
Így vélekedik egy ortodox görög keleti pap. Vajon hány gyereke lehet?!
Harangláb
2017. június 21. 17:54
Sajnos igaza van. Európa gazdagodik, látszólag virul és növekszik, de valójában belülről már rothad. Főleg a nyugati fele...
balbako_
2017. június 21. 16:41
Az Iszlám - mögötte a kereszténységet felszámolni akaró liberalizmussal - offenzívában van. A kimeríthetetlen olaj milliárdok mellé még a globalizmus milliárdjai is őket támogatja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!