Fedina Lídia: Virokalipszis

„Nagy előnye a regénynek, hogy egy olyan írónő tollából született, aki gyógyszerész végzettséggel rendelkezik. Ennek köszönhetően érezhető a téma tudományos megközelítése, és annak ellenére, hogy egyes helyeken él a fikció eszközével, nem rugaszkodik el teljesen a valóságtól. A történet elején és közepén még nem is érezhető annyira a kutatókban szunnyadó istenkomplexus, de ahogy haladunk előre, a folyamat lassan kicsúszik az irányításuk alól, és tragédiába torkollik.

A kötet utolsó részét amikor elkezdtem olvasni, nem értettem, hogy miért van erre szükség. Miért nem fejezte be ott ahol én úgy gondoltam, hogy vége? Miért kellett tovább húzni és tenni még rá egy lapáttal? Aztán az utolsó pár oldalon leesett. Az utolsó rész nélkül nem is ért volna semmit az egész regény. Vagy legalábbis nem ütött volna akkorát. Annak ellenére, hogy nagyon »abszurd« a befejezés, igen sok kérdést felvet. Meddig fogunk még istent játszani? Meddig tökéletesítjük magunkat és a környezetünket? Mikor válik belőlünk is olyan korcs, mint a mai »fajtisztának« nevezett kutyákból? Meddig »nemesítjük« még a haszonnövényeinket? Meddig terheljük még az immunrendszerünket? És milyen vírus vagy baktérium fog bennünket kiirtani, ami pl. pár ezer évvel ezelőtt még a szervezetünk része volt? Meddig folytatjuk még ezt?

Aki szereti a gyógyszer-vegyészeti világvége történeteket, de elege van már a hollywoodi történetekből, annak kiváló olvasmány, akár az utolsó rész kihagyásával is. Aki pedig többre számít egy egyszerű apokaliptikus történetnél, az olvassa el végig a könyvet.”