Páncélba zárt szellem – Nagyon látványos és NAGYON amerikai

„Viszont semmi más nem működik. Ez az Őrnagy nem az Őrnagy, hanem egyszerűen csak egy új Robotzsaru, vagy akár csak a tipikus „amnéziás szuperügynök”, akitől elvették a múltját, átverték, kihasználták, de most rájön az ellene szőtt összeesküvésre, és elindul, hogy kinyomozza az előző életét (flashbackek!), és megbüntesse a felelősöket. Felejtsd el a Bábjátékost és mindent, ami vele jár: felvillannak ugyan az olyan motívumok, mint az elmék megszállása és manipulálása, az új létformák kifejlődésének lehetősége, de csak mellékesen, nagyjából olyan fan-service jelleggel, ahogyan a nagy előd egy-egy vizuális momentumát kreálják újra, hadd higgye pár másodpercig a rajongó, hogy kapott valamit a pénzéért. 

Minden, ami számítana, minden, amiről egy Páncélba zárt szellemnek szólnia kellene, puszta díszletté degradálódik a generikus történetvezetésben: fegyver vagy, menj oda, és lövöldözz, hű, nézd, micsoda vállalati/kormányzati összeesküvés. Klisék, suta fordulatok, szentimentalizmus és üres karakterek. Ja, és persze eredettörténet, mert az mindenek felett áll. Nem lenne ez jobb akkor sem, ha más cím alatt futna (ha nem ismered az eredetit, akkor is legfeljebb egy szépen becsomagolt tucatfilmet kapsz), csak úgy kevesebb rajongó vetné rá magát habzó szájjal.”