Az olimpia nem üzlet

2017. február 20. 12:42

Az olimpiai beruházások és egyéb költségek tovagyűrűző hatása számos embernek adhat munkát és jövedelmet, és gondos, a jövőre is figyelmet fordító tervezés mellett az országot a jelenleginél lényegesen magasabb fejlődési pályára terelheti.

2017. február 20. 12:42
Lóránt Károly
Magyar Hírlap

„Ami az olimpia összes költségeit illeti, azok 2018 és 2023 között elosztva évi mintegy négyszázmilliárd forintnyi nagyságrendben jelentkeznek majd jelenlegi árakon számolva. Ez az összeg az akkori GDP alig több mint egy százalékát fogja kitenni és a legrosszabb esetben, tehát költségtúllépés esetén, sem fog a GDP másfél százaléka fölé emelkedni. Ezt az ország könnyedén kibírja, ha már a költségvetés ennél lényegesen nagyobb hatású konszolidációját vagy az egykulcsos adót kibírta.

Az olimpiának azonban nemcsak költségei, hanem bevételei is lesznek, nem csak azok, amelyek a belépőjegyekhez vagy a jogdíjakhoz kapcsolódnak, hanem olyanok is, amelyek a beruházások gazdaságélénkítő hatásából fakadnak. A gazdaságtörténetben emlékezetes, hogy az amerikaiak a múlt század harmincas éveinek nagy válságából pontosan úgy tudtak kijutni, hogy jelentős infrastrukturális beruházásokat hajtottak végre, ez volt a New Deal, amely Amerikát a mély válságból egy intenzív növekedési pályára emelte (egyébként akkor is nagy vita volt a New Deal intézkedésein). E pozitív hatásokkal mi is számolhatunk. Az olimpiai beruházások és egyéb költségek tovagyűrűző hatása számos embernek adhat munkát és jövedelmet, és gondos, a jövőre is figyelmet fordító tervezés mellett az országot a jelenleginél lényegesen magasabb fejlődési pályára terelheti, amelyet egyébként fejlettsége alapján el is kellene érnie, hiszen a kevésbé fejlett országok fejlődési üteme (a már kifejlesztett, magasabb termelékenységű technológiák átvételi lehetősége miatt) lényegesen gyorsabb lehet, mint a fejletteké.

Lesz-e korrupció? Bizonyára lesz, de hát máshol is van, mégis rendeztek olimpiát. Persze ez nem mentség, ha valamire, erre igazán oda kell majd figyelni. Végül csak meg tudom ismételni, az olimpia nem üzleti befektetés, hanem egy, a nemzet erejét, képességeit és büszkeségeit kifejező vállalkozás, amelynek a sikeres megrendezéséből nyert önbizalom felkészíthet bennünket a 21. század várható, nem kevés megpróbáltatásaira. Ezért, ha megkapjuk a rendezési jogot, nem arra kell az erőnket fordítani, hogy hogyan akadályozzuk, hanem arra, hogy hogyan tehetjük sikeressé a magyar olimpiát, ha már egyszer (1920-ban) ennek jogát elvették tőlünk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2017. február 21. 10:49
Lekerült a címlapról a cikk. Nem is értem, miért!
liberálzöld.
2017. február 21. 10:18
Biztosan. 5 éven keresztül az az évi 1,5% nem egy nagy durranás ugye. Igaz, hogy a NATO által elvárt (általunk a szerződésben vállalt) "tagdíjat" nem tudjuk kifizetni, de hát az qrva sok, mert az a GDP 2%-a! "Ez az összeg az akkori GDP alig több mint egy százalékát fogja kitenni és a legrosszabb esetben, tehát költségtúllépés esetén, sem fog a GDP másfél százaléka fölé emelkedni. Ezt az ország könnyedén kibírja, ... " Ja! Meg Braziliát is! Ja, azt nem! "ez volt a New Deal, amely Amerikát a mély válságból egy intenzív növekedési pályára emelte " Na, ez igen! Korrupció az lesz! De hát máshol is van ugye, akkor itt miért ne lenne? Ennél jobb érvet nehéz találni az olimpia mellett. "Lesz-e korrupció? Bizonyára lesz, de hát máshol is van, mégis rendeztek olimpiát. "
2017. február 20. 19:45
Lóránt Károlynak 100 %-ig igaza van. Az olimpia nem üzlet, hanem egy dicső esemény, amely nemzetünk jó hírét növelné, ezt pedig a momentes figurák nem szeretnék. Miért?!
Sir Galád
2017. február 20. 16:52
Igen, ez az elmélet. Aztán feleannyi épül, kétszer annyiért. Kurva nagy lopás az egész, de legalább lebeg a lobogó. Gratula...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!