A szavak ereje – a verbális bántalmazás hatása a személyiségünkre

2017. február 08. 16:22

A verbális bántalmazás sokkal nagyobb hatással van életünkre, mint amekkora jelentőséget tulajdonítunk neki. Gyakran nyugtatjuk magunkat egy-egy vita alkalmával azzal, hogy „ezek csak szavak”. De ez valóban igaz? A tudomány kategorikusan elutasítja a fenti állítást, különösen, ha a gyerekekről van szó.

2017. február 08. 16:22
Dudás Dóra
Mindset

Evolúciósan arra vagyunk beállítódva, hogy a potenciális veszélyt, illetve a negatív tényezőket minél előbb észrevegyük. Ezeket az emlékeket agyunknak abban a részében tároljuk, ahonnan bármikor könnyedén előhívhatjuk. Őseinknél ez a túlélést szolgálta, ám ebből a szempontból napjainkra sem változott agyunk felépítése.  Mindez nemcsak a fizikai tényezők esetén, hanem a szavak szintjén is működik.

Sokkal gyorsabban és erőteljesebben válaszolunk a minket ért kritikákra, mint dicséretre, továbbá pontosabban emlékszünk vissza a sértő megjegyzésekre, mint a bókokra. Egyaránt igaz ez a felnőttekre és a gyermekekre.

Nem meglepő tehát – különösen annak tudatában, hogy a pozitív és negatív eseményeket két különálló agyi terület dolgozza fel –, hogy nem kárpótol egy szerető és szavait megválogató szülő a másik fél esetleges bántalmazásaiért. Polcari és munkatársai (2014) kutatásukban épp ezt a kérdést vizsgálták: Vajon az egyik szülő szeretetteljes viselkedése mérsékli-e a másik szülő által okozott károkat? A válaszuk egyértelműen »nem« volt. Sőt, abban az esetben, ha ugyanaz a szülő váltogatja a verbális agressziót és a szeretetteljes viselkedést, még erőteljesebb hatás mutatkozott. Így levonható a következtetés, hogy »a rossz erősebb hatású a jónál«.

Ezek az eredmények ellentétesek mindazzal, amit gondolni szeretnénk a velünk történt rossz dolgokról. Ideális esetben a jó kiegyenlítené a rosszat, ám erre nincs tudományosan megalapozott bizonyíték. Épp ellenkezőleg. John Gottman pszichológus házastársak közötti interakciók vizsgálata közben, azt találta, hogy öt pozitív mozzanat szükséges ahhoz, hogy egy elkövetett baklövésen javítani tudjunk. Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy a rossz emlékek ki is törölhetők.

(...)

A verbális bántalmazás pszichológiai hatása

A verbális agresszióval szembesülő gyereknek nemcsak az adott pillanatban okoz fájdalmat a szidalmazás, hanem egész életükre is kihathat. Olyan megküzdési stratégiákat fejlesztenek ki, amelyek sok esetben maladaptívnak bizonyulnak. Általában jellemző rájuk az alacsony önértékelés, az elutasítástól való félelem, ambivalens kötődési stílus, valamint a depresszióra való esetleges hajlam.

A gyerekek érzelmeik szabályozását és önmaguk megnyugtatását a szülőkkel folytatott interakciókból sajátítják el. Ám a verbálisan agresszív szülők elérhetetlensége nem teszi ezt lehetővé. Ebben az esetben a gyermek folyamatos érzelmi elárasztottsága gátolja az érzelmi intelligencia fejlődését, valamint annak készségét, hogy érzelmeiket azonosítsák és feldolgozzák. A verbálisan bántalmazott gyerekek nehezen ismerik fel a félelem, a szégyen, a fájdalom és a düh közötti különbséget.

A lealacsonyító, kritizáló jelzőket a gyermek egy idő után internalizálja, amely megváltoztatja személyiségét, önértékelését és viselkedését. Azt mondhatjuk, hogy a gyermek folyamatos önkritikát gyakorol, ám ez a kifejezés nem tükrözi reálisan a helyzet súlyosságát. Egy olyan gondolkodásmódot alakít ki, mely elsősorban önvádló jellegű. Így hát nem szokatlan, ha ilyen és ehhez hasonló mondatokat hallhatunk: »nem csoda, hogy nem sikerült, hisz semmire sem vagyok jó« vagy »nem véletlen, hogy elhagyott egy olyan embert, mint én«.

(...)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!