Bűnözőket tévében sem nézek

2017. január 24. 10:26

A konkurens ármánykodás szülte a mai rossz megítélésemet. Pedig én bűnözőket még a tévében sem nézek. Bárhogy is állítanak be, én egy vallásos ember vagyok. Interjú.

2017. január 24. 10:26
Vizoviczki László
Magyar Nemzet

Hogyan szerzett ennyi klubot a városban?

Az a vállalkozó, akitől például a Dokk Cafét vásároltam, azt mondta, megalakítja a Vizoviczki rajongói klubot, mert ilyen korrekt üzletemberrel még nem találkozott; minden a szerint zajlott, ahogy megállapodtunk, a vételár pontosan, időben ott volt a számláján. A rendőrség kihallgatta azokat, akiktől helyeket béreltem vagy vettem. Volt, aki azt mondta, »tudom, hogy most azt várják tőlem, hogy mondjak valami rosszat, de nem tudok«.

A közvéleményben egész más kép él a vállalkozásaival kapcsolatban.

Ennek az oka például az a rólam közzétett videó, ami a Surnyák Mihállyal való Váci utcai konfliktusomról került ki az internetre. Ezt úgy narrálták, hogy én bűnöző vagyok. Mindent lehet így narrálni. De annak a videónak az volt az előzménye, hogy ez a susogós melegítőruhás, a szóbeszéd szerint fiatal lányok futtatásáért elítélt, büntetett előéletű férfi megfenyegetett engem, hogy nem nyithat ki az új klubom. Azért, mert az én két szórakozóhelyem közelebb volt a Váci utcai turistákhoz, mint az övé a Galamb utcában. Egy ideig úgy jártam, hogy folyton kamerát dugott az arcomba, és követett vagy tíz verőemberével. Ez persze nem látszik a videón. Fenyegetett, szidalmazott – nem idézem, én nem is káromkodom, hatgyermekes családapa vagyok. A rendőrség segítségét kértem, mert azt mondtam, hogy igenis végigmehetek a Váci utcán, ha akarok. A felvételen a rendőrség által engedélyezett biztonsági őrök láthatók mellettem, akik a narrációt készítő bűnöző fenyegetést jelentő, nagyszámú verőlegényei ellen védték a törvényes munkavégzésemet.

Portik befektetése és a Surnyák-videó miatt tekintenek önre bűnözőként?

Több dolog volt. Surnyák például két nyugdíjas nyomozót fizetett azért, hogy másfél éven át a rendőrségen és minden fórumon azt hintsék el és terjesszék, hogy bűnöző vagyok. Ez a konkurens ármánykodás szülte a mai rossz megítélésemet. Pedig én bűnözőket még a tévében sem nézek. Bárhogy is állítanak be, én egy vallásos ember vagyok. Ha egy durvább krimit látok a tévében, elkapcsolok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DADDY LOVES ME MORE THAN FOOTBALL
2017. január 25. 01:01
Én sem, ezért nem nézek pl parlamenti közvetítéseket...
kjkj945
2017. január 24. 17:04
viz ó vicc
zőldsas
2017. január 24. 16:46
Neked elég a tükör.
74bro
2017. január 24. 16:23
Elsirtam magam, miközben olvastam. Ilyen áldott, jó embert!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!