Westworld – 1. évad

2016. december 06. 08:05

Ez változott meg azonban gyökeresen az évadzáróval, amely annyira szépen varrta el a szálakat, hogy még a szándékosan nyitva tartott ötletei ellenére is feleslegessé tette a folytatást.

2016. december 06. 08:05
danialves
Smoking Barrels

A Westworldnek azonban nem az az elsődleges érdeme, hogy képes volt egy felesleges kitérőktől mentes, kompakt, a prémiumsorozatok minden kívánalmát még az élete egyik legjobbját nyújtó Anthony Hopkinsszal megkoronázó 11 órás élményt felépíteni, hanem ennek összetettsége és bravúrjai. Nolan tökéletesen játszadozott nézői elvárásaival: úgy lepett meg hétről hétre, hogy a kirakós darabjait rendre odatette elénk, azonban hol azok valódi természete kapcsán vezetett félre, hol pedig úgy prezentálta, hogy végül nem az általunk előre kitalált megoldás vált hangsúlyossá. És még csak a Trónok harca alkalmanként előbújó öncélúságával sem vádolható: számunkra is egy labirintust építette fel, amelynek legmélyére, azaz a finálé utolsó perceibe rejtette a Westworld koncepciójának kiteljesedését. Alkotását pedig mindig is áthatották ezek a felszín alatt a negyedik falat döntögető motívumok: ahogyan Ford a történetek funkciójáról és természetéről elmélkedik, azt nehéz nem magára a produkcióra érteni, és önkéntelenül is azon kezdünk gondolkodni, vajon csak ösztönös vágyaink kielégítése ez a sorozat, vagy képes egy fontosabb megismeréshez is segíteni?

Éppen ettől döbbenetes az, hogy bár a Westworld pontosan oda jut el, mint elődje, az odavezető úton pedig a klasszikus és kevésbé klasszikus (Bone Tomahawk) westernektől kezdve az Ex Machinában kicsúcsosodó mesterséges intelligenciával foglalkozó sci-fikig megszámlálhatatlan alkotást idéz meg és használ fel, Nolan ezeket szinte kivétel nélkül képes a saját szolgálatába állítani. A Westworld egyszerre csatlakozik a Villeneuve és a The Revenant vezette kortárs műfaji revizionizmus krémjéhez, de fejleszti is tovább egyben ezeket a zsánereket, miközben a folyton egymásra hivatkozó nosztalgiafilmek és önreflexív darabok hozzáállását is magáévá teszi.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
reader
2016. december 09. 20:44
Egyre fejlettebbek a bullshit generátorok.
atila68
2016. december 08. 12:30
danialves túltolja Anthony Hopkins valóban zseniális.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!