Halálosan komoly dolog

2016. augusztus 01. 14:21

A másik oldal kiinduló tézise, hogy a mainstream sajtó a nemzetközi nagytőke/zsidók/kínaiak/gyíkemberek/Szíriusz fiai (a nem kívánt törlendő, illetve a sor tetszés szerint folytatható) gatyamadzagján függ.

2016. augusztus 01. 14:21
Kocur László
Új Szó

„Erősödésüket látva sokszor ostoroztuk a sajnos, egyre többek mindennapi szellemi betevőjét jelentő kamuoldalakat. Ezek külsőségeiben igyekeznek úgy tenni, mint ha (komoly) sajtótermékek lennének, közben vagy csak nettó ordas marhaságokat ontanak, vagy orosz propagandát csepegtetnek, vagy a kettőt együtt.

Mindkét tevékenység mentális béresmunka, az oroszoknál egyértelmű a motiváció, a téveszmék terjesztői pedig a kattintásszámra hajtanak, reklámbevétel-hozóként tekintve a látogatóra, miként a szemantikus web korában szinte mindenki (ám ezt is lehet/ne/ tisztességesen csinálni). Ma egy domaint lefoglalni egy perc (telefonról), egy blogot regisztrálni pár perc, egy honlap is összedobható nagyon rövid idő alatt. Innentől már csak a kreativitás és a hirdetésre fordítható keretösszeg szab határt a terjedésnek. Ebben a közegben kell a sajtó normális részének talpon maradnia, ami, most már látjuk, nem is olyan egyszerű, hisz a másik oldal kiinduló tézise, hogy a mainstream sajtó a nemzetközi nagytőke/zsidók/kínaiak/gyíkemberek/Szíriusz fiai (a nem kívánt törlendő, illetve a sor tetszés szerint folytatható) gatyamadzagján függ.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. október 07. 16:29
Még szerencse, hogy van egy-két ilyen briliáns elme, aki helyére teszi számunkra, egyszerű halandók számára a bonyolult dolgokat.
balbako_
2016. szeptember 19. 12:07
Elképesztő néhány cég uralja a bolygó teljes kommunikációját! http://www.hirarena.com/elkepeszto-mindossze-nehany-ceg-uralja-a-bolygo-teljes-kommunikaciojat_756
Dorki
2016. augusztus 09. 12:59
A bukás előtt felfuvalkodottság jár, ezt már a biblia is leírja. Hogy van hát az, hogy a "legokosabbak" semmit nem vesznek észre abból, ami körülöttük és a világban történik?
48saxon
2016. augusztus 09. 12:58
"nemzetközi nagytőke/zsidók/kínaiak/gyíkemberek/Szíriusz fiai" - nagyjából az első. Valóban sok a kamuoldal, a probléma valós. De van egy erős gyanúm, hogy "normális" sajtó alatt kizárólag az ún. balliberálist érti, "orosz propaganda" alatt meg mindent, ami nem az ő narratívájukba illeszkedik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!