Párhuzamos Magyarországok, kevés átjárással

2016. június 13. 13:36

A választások ma Magyarországon nem pacifikálják a közéletet, a polarizáció – azaz a bal-jobb tengelyen besorolható szavazók, képviselők, pártok, illetve az elitek közötti távolság – egyre nagyobb.

2016. június 13. 13:36
Szakács András
hvg.hu

Sokan és sokszor leírták már korábban is, hogy az országhatáron belül több Magyarország épül, saját intézményrendszerrel, valósággal és vízióval. Távol vagyunk még attól, hogy a Hollandiaihoz hasonló oszloposodott társadalomként tudjuk leírni a magyart. Ugyanakkor látható ezekből a nyilatkozatokból is, hogy a politikai tér polarizációja egyre élesebb, a »Magyarországok« közötti átjárás egyre kisebb, mi több, most már nem is egyenrangú, és valós társadalmi felhatalmazással rendelkező ellenfélként tekintenek egymásra a politikai közösségek.

A magyar kormánypártok és az ellenzék tehát egyre inkább elszigetelődik egymástól, és a társadalom egy jelentős szeletétől. A választások képtelenek pacifikálni a politikai teret, a Fidesz-KDNP és az ellenzéki erők kölcsönösen megkérdőjelezik egymás legitimitását. Ugyanakkor az ellenzék a kormánypártoknál is nehezebb helyzetbe került, hiszen nem csak saját magát helyezte a »rendszerellenzékiség« szerepébe, de a kormányzat is az ellenzéki pártok rendszeren kívüliségét hangsúlyozta.

De a polarizálódás ellenére, ahogy már említettük, a holland példát és megoldást fenntartásokkal kell kezelnünk, hiszen a magyar helyzet esetében az egymással szemben álló politikai közösségek nem reprezentálják a társadalom egészét. A magyar lakosság több mint egyharmada a közvélemény-kutatások szerint nem tud, vagy nem akar a jelenlegi politikai paletta pártjai közül választani. A pártok közötti – holland típusú – kiegyezés, avagy a nagykoalíció tehát szükséges, de nem elégséges feltétele a jelenlegi megosztottság felszámolásának, ugyanis ma már milliós nagyságrendű azon választók köre, akik jelenleg egy pártokon kívüli, harmadik Magyarországban élnek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Droite
2016. június 13. 16:43
Az uj magyar valasztasi rendszer egyik nagy erenye, hogy minimalizalja az esetleges "nagykoalicio" eselyet. Kb a nagykoalicio a demokracia halala, mindegy kire szavazol a lapok mar elore ki vannak osztva.
sztd
2016. június 13. 16:12
Szerintem a viszonylagos kibékülés hamarosan eljöhet, csak a tisztelt szerző és a ballib tábor fog kimaradni a Jobbik (mint nagypárt) és a Fidesz (mint nagypárt) korábbinál (=MSZP-Fidesz korszaknál) konszolidáltabb viszonyából.
balbako_
2016. június 13. 15:00
Nagykoalíció! Ez volt a varázsszó az SZDSZ bejátszásához a hatalomba. Egy túróst!
Onurisz
2016. június 13. 14:53
Ahogy a szólás tartja, az újszülöttnek minden vicc új. Tudja kedves Újszülött Szakács András úr, mindez, amit leírt, így van a rendszerváltozás óta. Csupán annyi a különbség, hogy 2010 után megcserélődött az egyes "oszlopok" origóhoz (értsd: hatalomhoz) mért távolsága. Azt gondoltuk volna, hogy a csere után majd megértőbbek tetszenek lenni, de úgy látszik, onnan az origóból korábban nem látszódott a másik "oszlop", meg a "harmadik Magyarország".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!