A kommunikáció ünnepe

2016. május 15. 15:08

Isten közölt velünk mindent, ami ránk tartozik, de – miként a pünkösdnek is ez az egyik nagy tanulsága – ahhoz, hogy Isten szavát megértsük, előbb egymást kell megértenünk.

2016. május 15. 15:08
Ugró Miklós
Magyar Nemzet

„Jézus tanítványai is csak lassan, fokozatosan értették meg az Úr üzenetét. Jézus szavait értették, de vitáik, kétségeik mutatják, hogy nehezen fogták fel, milyen küldetésre hívja őket Isten. Jézus mennybemenetele után, a magukra hagyatottság bizonytalanságában aligha tudták, hogyan teljesítsék a rájuk bízott feladatot: »Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végeztéig.« Pünkösd napján a kettős ünnepre (az aratás ünnepére és a Tóra-adásról való megemlékezésre) összegyűlt sokaság között kezdték meg apostoli ténykedésüket. Ahogy az Írás mondja: »És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok.« De nemcsak a prédikátorok teltek el Lélekkel, hanem a hallgatóság is: »egybegyűle a sokaság és megzavarodnék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni«. Minden nyelven megértették Isten szavát, s azon a napon háromezren keresztelkedtek meg. Az aratási ünnepre utalva ezt így fogalmazták meg: ez a háromezer megkeresztelkedett ember volt az egyház első termése, amelyet Péter bemutatott Istennek.

Az első keresztény pünkösd kitüntetett pillanat a történelemben, éppúgy, mint az üdvtörténetben. A kereszténység tanítása szerint ezzel az eseménnyel kiteljesedett a kinyilatkoztatás. Nem zárult le, hiszen Isten jelenléte és önkifejezése azóta is folyamatos, de az apostoli kor lezárultával minden olyan ismeret birtokába jutottunk, amely üdvösségre vezethet minket. Isten közölt velünk mindent, ami ránk tartozik, de – miként a pünkösdnek is ez az egyik nagy tanulsága – ahhoz, hogy Isten szavát megértsük, előbb egymást kell megértenünk.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2016. május 17. 12:51
Nem hinném, hogy az emberek valaha is megértenék Istent, legalábbis ebben a földi világban. Hiszen Ő maga mondja egy helyütt: "... a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim ..."
péterx
2016. május 17. 12:49
1.Együnk , igyunk , holnap úgyis maghalunk / 1Kor 15.32 / ... 2. Váci Mihály : jóllakhatsz a gyönyörökkel fulladásig , az Egészből hiányzik valami !...
péterx
2016. május 16. 15:28
1. Már a megértés utáni vágyakozásod a megértés tényéről szól ! 2. A megértés folyamata befejezhetetlen , mert a végtelen lét / Szentháromság / már hív , de mindig csak úton vagyunk felé ! 3. Az Örökkévalóság ezért lesz izgalmas és mindig érdekes , mert a végtelen lét igazsága , szépsége , ragyogása újból és újból vonzó , s ezt mindenki tudja kommunikálni , szeretetben !
péterx
2016. május 16. 15:28
Nincs igaza Ugrónak , mert az Isten és ember iránti megértés nem hierarchikus , hanem kölcsönösen feltételezik egymást : értem az Istent , mert értem az embereket s fordítva , értem az embereket , mert értem Istent . Vagyis : az emberek azért tudják egymást megérteni , mert már értik az Istent . S fordítva : mert értik egymást , értik az értésük előzetes létfeltételét , Istent !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!