Soha nem vállaltam politikai szerepet

2016. május 11. 10:31

Engem kizárólag személyes és nem politikai célok vezéreltek, amikor megpályáztam az Újszínház igazgatói posztját. Interjú.

2016. május 11. 10:31
Dörner György
Magyar Nemzet

A művészeti programjának meghirdetésekor a színházat egyértelműen politikai alapokra építve képzelte el, 2015 őszén a Hír TV-nek ugyanakkor már azt nyilatkozta, hogy a művészeti intézményeknek nem feladatuk a politikai helyzetekbe beleállni. Miért és miben változott a politikához való viszonya?

Engem kizárólag személyes és nem politikai célok vezéreltek, amikor megpályáztam az Újszínház igazgatói posztját. Soha nem vállaltam politikai szerepet. Kinevezésem után otromba habverés és aljas hazugságdömping folyt ellenem, és persze Csurka István is benne volt ebben vastagon. Senki nem emlékszik az író Csurkára, mindenki csak a politikust ismeri, de ez az életének csak elenyésző része volt. Kéretik inkább a művészre emlékezni. Sőt. (...)

Több előadást azért kellett levenni a repertoárról, mert alig fogytak a jegyek.

Persze, előfordult, hogy ahol nem volt megfelelő a nézőszám, azt levettük, de ebben nem vagyunk különlegesek a többi színházhoz képest. Ezeket nagyon sajnálom, mert egy előadás értékét nem feltétlenül a nézőszám határozza meg. De a pénzt mindenképpen, ezért ésszerű egyensúlyra kell törekedni.

Miként alakult az igazgatása alatt az Újszínház anyagi támogatottsága?

Ezt én nem tudom magának megmondani. Ezek egzakt dolgok, utána lehet nézni. Magának a színház lényegének nem lehet utánanézni, azért vagyok én, hogy ezt elmondjam.

2017. január 31-én lejár az igazgatói kinevezése, a pályázatot a nyár folyamán ki kell írnia a fenntartó fővárosi önkormányzatnak. Ismét pályázik az Újszínház vezetésére?

Igen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. július 24. 13:59
És bölcsen teszi, ha pályázik.
kukagyerek
2016. június 22. 13:50
Azokkal semmi, de ezzel.....!
kurbitalis
2016. június 22. 13:49
Mi a bajod a tényekkel?
Ellensúly
2016. június 22. 13:49
Ajjaj… újabb front a jobboldal belháborújában. Kár, mert mindkét fél mentes a pártkötődéstől, legalább nekik nem kellene egymást b*sztatniuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!