A nagy vs.-ügy

 „Hogy lehet az, hogy ezek a briliáns elméjű, német agár-szilajságú zseniális oknyomozó újságírók, akik mindent kiszimatolnak, akik évekig képesek pereskedni, hogy megtudják »az igazságot«, akik »függetlenek és objektívek«, éppen csak azt nem veszik észre, hogy mi zajlik az orruk előtt, miből van például a fizu? Namármost vagy az van, hogy ezek mégse olyan briliáns oknyomozók, fogalmazzunk finoman: egyszerűen segghülyék. Itt van például a főszerkesztő, aki saját bevallása szerint eddig is tudott a támogatásról, és most megtudja, hogy tudott róla és ezt ő már bizony nem tudja elvállalni a lelkiismeretével – hát, öcsém...

Vagy az van, hogy ezek mégiscsak tudták, nagyon is tudták, hogy mi van, csak jó volt ez így. A fizu megérkezett. Pofa alapállás. Aztán, ahogy a nagy szajré nyílt titok lett, jött a felháborodás, a kivonulás, a dezertálás. Mert így lehet megőrizni az imidzset, hogy ők a függetlenség szabadságharcosai, a nagy igazságkeresők.

Micsoda teatralitás. Mennyi díszlet. Mennyi hazugság.

De tényleg, mi az istenért néznek minket hülyének?”