Például Hedvigért!

2016. március 17. 08:43

A koalíciós tárgyalások során azokkal az emberekkel kell pacsizni, akik Malina Hedviget elüldözték ebből az országból. A miniszterelnök és a belügyminiszter neve ugyanaz

2016. március 17. 08:43
Kocur László
Új Szó

„A koalíciós tárgyalások során azonban azokkal az emberekkel kell pacsizni, akik Malina Hedviget elüldözték ebből az országból. A miniszterelnök és a belügyminiszter neve ugyanaz, az SNS törzskáderei is a régiek, ugyanazok, mint 2006-ban, csak az elnök személye változott. Miért vár(hat)nánk mást tőlük?! A második kormányalakítás elején megjelent, »ez a Fico már nem az a Fico« elmélkedések tévesnek bizonyultak, ha később nem, az elnökválasztási kampányban kiviláglott, nem lett belőle szlovák Tony Blair.

Kormánypozícióra segítéssel legitimálni azokat az embereket, akik a Hedvig elleni ördögi masinériát mindvégig működtették-működtetik, erkölcsi szempontból még a meggyőződéses szavazók előtt is nehezen védhető. És most vonatkoztassunk el attól, hogy a Smer maga a korrupció, egyedüli kormányzása során védhetetlen döntések olyan sorát hozta, amelyek felsorolásához nem lenne elegendő a rendelkezésünkre álló terjedelem. Nekünk, magyaroknak van egy »különbejáratú« okunk, hogy azt mondjuk: köszönjük, nem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukorica-jancsi
2016. április 04. 17:46
Tényleg csak kíváncsiságból kérdezem a felvidékiektől, hogy (1) nem lenne-e jobb, ha csak egy magyar párt van, illetve (2) ha minden magyar ugyanarra a pártra szavaz, akkor egyáltalán van-e olyan másik párt Szlovákiában, akivel nem árulás koalícióra lépni, illetve (3) akarnak-e egyáltalán a kormányban lenni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!