Robert Fico újrázhat a szlovák választásokon

2016. február 24. 13:20

Hatalmas lehetőség előtt áll tehát a felvidéki magyarság: ha bejuttatja az érdekeit képviselő MKP-t a szlovák szavazók által is támogatott Híd mellett, halvány lehetőség mutatkozik egy többpárti, jobboldali kabinet megalakítására.

2016. február 24. 13:20
Melles Marcell
Magyar Idők

„Jelenleg a két kereszténydemokrata párton, valamint a Magyar Közösség Pártján (MKP), a Hídon és a liberális csoportosuláson kívül a függetlenek listája és egy frissen alapított párt, a Siet (Háló) verseng eséllyel a jobboldali voksokért. Közvélemény-kutatók szerint az előző miniszterelnököt adó kereszténydemokrata SDKÚ és az SaS nem fog bejutni, a függetlenek és a MKP a bejutás határán billeg, az új Siet pedig biztos befutó. Ez utóbbi formáció azt követően alakult meg, hogy a Fico számára sikertelenül zárult köztársaságielnök-választáson a jobboldali jelöltek közül a második legtöbb szavazatot – meglepetésre – a volt kereszténydemokrata KDH-s képviselő, Radoslav Procházka szerezte meg. A Siet olyan politikusokat vonzott be, akik a szakmai vagy a helyi politikai életben sikeresnek mondhatók és tapasztalattal bírnak, a hat nyelven beszélő, egyetemi vezető magyar hölgytől a kistelepülési polgármesterig.

A listán magyar nemzetiségű jelölteknek is komoly esélyük van a bejutásra, ami más szlovák pártok listáival szemben mindenféleképp figyelemre méltó. Rosszabb hír, hogy a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is biztosan bejut, bár a retorika megváltozott: már nem a magyarok, hanem a multinacionális cégek a fő ellenségei. Hatalmas lehetőség előtt áll tehát a felvidéki magyarság: ha bejuttatja az érdekeit képviselő MKP-t a szlovák szavazók által is támogatott Híd mellett, halvány lehetőség mutatkozik egy többpárti, jobboldali kabinet megalakítására.

Kevés az esélye annak, hogy a Smer ismét egyedül alakíthat kormányt, de a legkedvezőtlenebb kimenetel a Smer és az SNS koalíciójából létrejövő kormány lehet. A jelenlegi helyzetnél kedvezőbb kompromisszumos megoldás a nagykoalíciós kormány lenne, amely korábban a KDH folytatott regionális és helyi szintű együttműködés alapján jöhetne létre, bár ezt a jobboldali párt most éppen kizártnak tartja. Sötét ló a Siet, a párt jelenlegi taktikája valószínűleg arra irányul, hogy a szavazatmaximalizálásban ne akadályozza sem az együttműködés belengetése, sem pedig a kizárása. A kérdés tehát: elegendő szavazatot szerez-e a hét jobboldali párt, hogy legyőzze az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb játékosát, Robert Ficót?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2016. február 25. 10:09
Egy statisztikai felmérés alapján Szlovákiában a magyarok között több a baloldali érzelmű, mint a szlovákiai áltag. Egy baloldal magyar párt arathatna. Erre szlovákiában nincs baloldali magyar párt. Fico semmivel sem nacionalistább, mint a többi szlovák párt, sőt. Együttműködhetne velük egy magyar párt is. De ahhoz az kellene, hogy baloldali magyar párt keletkezzen. A Híd, sajnos arra szolgál, hogy a magyar szavazatok bukott szlovák politikusokat juttassanak a parlametbe. Az MKP nem képviseli a szlovákiai magyarok édekeit, inkább csak saját, személyes érdekeiket. Egy baloldali magyar párt kell, amelyik ma a V4 alapján is igen előnyösen politizálhatna. Ha lehetne, az MKP tehetne egy fordulatot - balra.
balbako_
2016. február 24. 14:40
Nektek szurkolunk!
FrNo
2016. február 24. 14:20
Szlovákiában hasonló a politikai helyzet, mint idehaza, csak a szerepek felcserélődtek. Láttuk, mennyire volt életképes egy többszereplős jobboldali kormány, Iveta Radicová meg is bukott, és Fico erősebben tért vissza 1,5 év után. Szerintem Magyarország érdeke most az, hogy a Smer győzzön és jusson be az MKP és a Híd is. Akár egy koalíciót is el tudok képzelni köztük.
Felvidéki1
2016. február 24. 14:10
Jav. Nem bánom, ha Magyarország inkább Ficoval barátkozik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!