Totalitárius liberalizmus

„Tamás Gáspár Miklós fején találta a szöget: a liberalizmus az elválasztások logikáján áll vagy bukik. Számára talán kellemetlen lehet, de kénytelen vagyok rögtön utána – ismét – Straussra hivatkozni, aki a liberális állam alapvető és feloldhatatlan ellentmondását mutatta ki: »A liberális állam nem nyújthat megoldást a zsidó problémára, mert egy ilyen megoldás mindenfajta ’diszkriminációval’ szembeni törvényes tilalmat jelentene, azaz a privát szféra felszámolását, az állam és társadalom közti különbség tagadását, a liberális állam elpusztítását«. Ma épp ennek a folyamatnak lehetünk a szemtanúi nyugaton, a privát szféra felszámolásának. A kortárs liberalizmus azért nevezhető totalitáriusnak, mert kíméletlenül ellenőrizni akarja, hogy az emberek hogyan beszélnek, viselkednek, gondolkodnak (!) a magánéletben. Ennek a kontrollnak a kívánalma és kikényszerítésének igénye természetesen mindig csak a »bennszülöttekkel« szemben áll fönn, a bevándorlók, kisebbségek esetében nem. (Persze attól függ, melyik kisebbség esetében. Úgy tűnik, a liberálisok a muszlimpártiság kedvéért – no meg Izrael morális kritikája miatt – elengedték a nyugati zsidóság kezét.)

Praktikusan túl sok választás nincs: a nyugati liberalizmus önfelszámoló, és a szélsőségnek – jelen esetben az iszlamizmusnak – nyit utat. Ahogy a XX. században a nácizmusnak. A másik lehetőség az, amit a központból lesajnálva »nacionalizmusnak« neveznek. Ez utóbbi lehetőséget megfontolandónak tartanám liberális szemszögből is, ugyanis egy »nacionalista« államban – még ha egy liberálisnak nem is kedvére való – lehet valaki liberális. A kalifátusban aligha.

Akik a liberalizmus válságáról értekeznek, fordítva ülnek a lovon. A szándékuk annak megmentése és fenntartása. Pedig épp a nyugati civilizáció nem tartható fenn, ha ragaszkodunk a liberális fantazmagóriákhoz. Valójában nem a liberalizmus van válságban, hanem a liberalizmus maga a válság.”