Messziről tisztelt tudósok

2015. szeptember 14. 11:33

Az átlagember számára láthatatlan és távoli a tudományos pálya. Pozitív jellemzőket társítanak hozzájuk, de ez nem személyes tapasztalaton vagy ismereteken alapul. Interjú.

2015. szeptember 14. 11:33
Megyesi Boldizsár
Összkép Magazin
„A kutatás egyik legizgalmasabb kérdése, hogy milyen kép él az emberek fejében a kutatókról és a kutatói hivatásról. Erről mit tudhatunk?

Akár a látogatókat, akár az országos mintát nézzük, hasonló eredményeket kapunk. A tudósokról pozitív kép él a legtöbbünk fejében: okosnak, műveltnek, érdekesnek találjuk őket. Éppen ezért különösen érdekes, hogy mikor azt kértük a válaszolóktól, a különböző hivatásokat állítsák sorrendbe a vonzerejük alapján, a kutatói pályák a rangsor hátsó részében helyezkedtek el. Népszerűség szerint a fizikusi vagy politológusi pálya közelebb áll az ácsokhoz és a pékekhez, mint az ilyen rangsorokban hagyományosan jól szereplő orvosi, mérnöki, informatikusi hivatáshoz. Pedig amikor általában tettünk fel arra vonatkozó kérdéseket, hogy milyennek képzelik el az ideális munkát, sok olyan jegy merült fel, amit jellemzőnek gondolunk a tudományos pályára: függetlenség, érdekesség, változatos feladatok. Ezekből az eredményekből az látszik: az átlagember számára láthatatlan és távoli a tudományos pálya. Pozitív jellemzőket társítanak hozzájuk, de ez nem személyes tapasztalaton vagy ismereteken alapul.

Összehasonlítottuk a kortárs és már nem élő magyar tudósok ismertségét , és ennek eredményei alátámaszthatják az előző feltevést. Azt látjuk, hogy azok a tudósok ismertek, akik nem kortársaink: Szentgyörgyi Albert, Bolyai János vagy Herman Ottó nevével majdnem minden válaszoló találkozott már. Ehhez képest az MTA jelenlegi és korábbi elnökeit, Lovász Lászlót és Vizi E. Szilvesztert csak tízből hárman ismerik. A médiában kutatóként, és nem tudománypolitikusként többet megjelenő Csányi Vilmos, Ferge Zsuzsa és Barabási-Albert László kevésbé ismert, utóbbit például a válaszolók 15%-a ismeri.(...)

Az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakult a tudomány és a társadalom kapcsolata. Milyen tényezők húzódnak meg a változások mögött?

A második világháború után mindenütt nagy, szinte kikezdhetetlen tekintélynek örvendett a tudomány. Ezért a tudományos kutatáshoz a forrásokat biztosító politikusokon kívül nem merült fel az igény, hogy mások is beleszólhassanak a tudományos kérdésekbe. A hatvanas-hetvenes évektől kezdve a tudományos tudás kikezdhetetlenségét egyre többen vonták kétségbe. Ebben szerepet játszott az, hogy a tudományos közösség véleménye is megoszlott az adott kérdés kapcsán (gondoljunk a például a nukleáris energia hasznosítás kérdésére) és a társadalom egyre nagyobb részében is kérdések merültek fel. Ez kiegészült a tudományos kutatások növekvő forrásigényével. Ahhoz, hogy a kormányok támogathassák a kutatásokat, szükség volt a választók meggyőzésére is. Így egyre több kezdeményezés született annak bemutatására, hogy amit a tudósok csinálnak, az hasznos az emberek számára.

Ma már ott tartunk, hogy sok esetben a tudományos élet képviselői nem csak eredményeik megismertetésére törekednek, hanem más, korábban laikusnak tekintett érintettek tudását is egyenrangúnak tekintik, és igyekeznek bevonni a tudás-termelésbe.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!